Mitől kékült be Rúzsa Magdi szíve?

Június 15-én jelent meg Rúzsa Magdolna és Szakács Gergő, a Follow the Flow énekesének első duettje, amely egyben egy fontos társadalmi ügyre hívja fel a figyelmet. A Kék a szívem című dal ugyanis egyszerre szól az autizmussal élőkről és az érintettekhez

Mitől kékült be Rúzsa Magdi szíve?
Fotó: Cecilia Gault/FB

Tavaszi szél vizet áraszt – Amerikai énekesnővel készített közös dalt Lotfi Begi

A magyar dj-producer és Cecilia Gault Heartbreak című száma és klipje éppen az imént debütált.
 
Közös klipet készített a Honeybeast és a New Level Empire

Közös klipet készített a Honeybeast és a New Level Empire

A 'Nem hagylak egyedül' című dalban Zola testőrként férkőzik Tarján Zsófi közelébe. A klipet Czoller Bence és csapata készítette, akivel korábban már minkét zenekar dolgozott. 39. bicskei napok
 
 
Véletlenül ugyanabban a New York-i edzőteremben gyúrtak – két dal lett a vége

Véletlenül ugyanabban a New York-i edzőteremben gyúrtak – két dal lett a vége

Ed Sheeran és J Balvin összefutásából egy angol és spanyol nyelven írt szerelmi ballada és egy spanyol himnusz született.
 
Curtis és BLR újra együtt – örülhetnek az újpestiek

Curtis és BLR újra együtt – örülhetnek az újpestiek

Egy ideje külön utakon építik karrierjüket, most viszont újból együtt zenélnek. A „Tudja az ég" című kollab Curtis ma megjelent, „Spíler" című kislemezén szerepel.
 
Egy hajóban eveznek: egykori zenésztársa fiával énekel duettet Charlie

Egy hajóban eveznek: egykori zenésztársa fiával énekel duettet Charlie

Horváth Charlie egykori zenésztársának tehetséges fiával, Erb Virgillel, művésznevén Giovannival adott duettet.
 
 Lívia beszállt a Zaporozsecbe

Lívia beszállt a Zaporozsecbe

A tavalyi „Nyomodban “című, Palya Beával készített duett sikerén felbuzdulva az együttes ez alkalommal az erdélyi, No Sugar zenekar énekesével, Líviával készített közös dalt, „Összeér” címmel.
 
 
Ftó: Boban Markovic Orkestar

Hogy csinálj új számot egy 12+5 fős zenekarral? Boban Markovicék megmutatják!

A világ körüli lemezbemutató turnéjuk újévkor kezdődött Ausztráliában, februárban még eljutottak pár országba, márciusban azonban hirtelen otthon ragadtak a művészek, és most már úgy tűnik, nem is tudják befejezni a megkezdett egyéves turnét. Ebből a kilátástalannak tűnő...
 
Fotó: Sting Instagram

Mit csinál Sting és Shaggy együtt???

Sting és Shaggy valami "karibi ízű cuccon" dolgoznak közösen. Az első dal, a "Do not Make Me Wait" egy jamaicai jótékonysági koncerten debütált a múlt héten.
 
Klipsztori: Újévi dal a Müller Péter Sziámi AndFriendstől és a Romano Dromtól

Klipsztori: Újévi dal a Müller Péter Sziámi AndFriendstől és a Romano Dromtól

Közös dalt írt az újév köszöntésére a Müller Péter Sziámi AndFriends és a Kovács Antal által vezetett Romano Drom.
 
Klipsztori: A Bohemian Betyars a Parno Graszttal forgatott

Klipsztori: A Bohemian Betyars a Parno Graszttal forgatott

A 2017 elején megjelent Csavargó című album újabb dalához Szimler Bálint rendezésével készült klip. A Parno Graszttal közös, Ha menni akarok című számhoz. A videó ötletéről és készítésének körülményeiről Szűcs Levente mesélt.
 
Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek