24.hu: Tool-koncerten vett részt egy fertőzött pár

2020/03/06  ·     ·  koncert.hu

Pár nappal azután, hogy Észak-Olaszországból hazaérkezett, egy koronavírusos férfi és szintén fertőzött párja, a Tool új-zélandi koncertjén vettek részt február 28-án – írja a portál.

Fotó: rnz.co.nz

A Guardian azt írja, hogy az egészségügyi hatóságok szerint a 30 éves férfi és élettársa is pozitívnak bizonyultak a koronavírus teszten.

Az új-zélandi egészségügyi miniszter szerint elacsony a kockázata annak, hogy a koncerten bárki is megfertőződött volna. Azt nem tudjuk, mire alapozza állításait, de biztos igaza van. (Az is igaz, hogy Szingapúrban mindenkit, akit koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálnak, karanténba helyeznek, mindazokkal, akiket az illetékes nyomozócsoport kéthetes intervallumra visszamenően megtalált, hogy érintkeztek vele.) A miniszter egyébként a koncert résztvevőinek azt javasolja, figyeljenek a tünetekre.

A TOOL két koncertet tartott a Spark Arénában Auckland-ben, a férfi és párja az elsőn vettek részt. Az említett arénába 12.000 ember fér be.

Ami a párocskát illeti, a híradások nem említenek konkrét dátumot (az inkriminált koncert 28-án volt), hogy mikor érkeztek vissza Olaszországból, rendre a "nemrég" szócskát használják, ami akár azt is jelentheti, hogy akkor landoltak Új-Zélandon, amikor a világsajtó már tele volt az észak-olaszországi helyzettel. Szóval, megeshet, hogy nem a vírusok a legpusztítóbbak, hanem az emberi hülyeség, az a fajta "leszarom" pökhendiség, amely szerint minden rossz csak mással történhet meg, én minden törvény és történés fölött állok, a többiek meg konkrétan akár meg is dögölhetnek...

A 24.hu híre itt olvasható

 

 

Tool, koncert, Új-Zéland, koronavírus, fertőzés

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek