A kormánynál a digitális nemzedék: Ivan & the Parazol, Birth of Joy (NL), Run Over Dogs

2013/09/16  ·     ·  koncert.hu

Három olyan friss hang váltja majd egymást október 3-án az A38 Hajó koncerttermének színpadán, akik zsigerből érzik a hatvanas-hetvenes évek kötetlen rockzenei világát, holott sosem láthatták élőben a Blue Öyster Cultot vagy a The Who eredeti felállását. Fellép az Ivan & the Parazol, a Birth of Joy (NL) és a Run Over Dogs

A kormánynál a  digitális nemzedék: Ivan & the Parazol, Birth of Joy (NL), Run Over Dogs

Az Ivan & the Parazolmár megannyiszor bizonyíthatott az A38 Hajó koncertjáró közönségének, azonban ez lesz az első alkalom, amikor a srácok már teljes értékű programmal, főzenekarként térnek vissza a fedélzetre. Az elmúlt másfél évben a formáció kétségkívül az egyik legfigyelemreméltóbb itthoni produkcióvá nőtte ki magát, hiszen a Vitáris Iván vezette zenekar tavaly megjelent bemutatkozó nagylemeze hanganyag formájában is igazolta, hogy a srácok töretlen múltidézése megannyi kellemes pillanattal kecsegtet a retró hangzású rockzene szerelmesei számára. Az abszolút mai lüktetésű, karakteres dalcsokor a kritikusokat épp olyan laza elánnal állította a zenekar mellé, mint az arra fogékony közönséget, így pedig bátran állíthatjuk, hogy a nyáron az Egyesült Államokat (sőt, az SXSW-t) is megjárt banda második nagylemezének előkészületeit fokozott figyelem előzi meg. Ez pedig nem is véletlen, hiszen az abszolút fogós, kompromisszummentes és épp annyira hagyománytisztelő, amennyire újító rockzenét játszó bandának még bőven van mit mondania, és helyenként bluesosan lebegtető, helyenként a beathullám legjobb pillanatait újragondoló szólamai élőben működnek a legjobban.

A magyar banda vendége Hollandia egyik legrobbanékonyabb power triója lesz, a Birth of Joy, akik első alkalommal mutatják majd be a hazai közönség számára, hogy a hetvenes évek Hammond-orgonás, bluesos rockzenéje épp attól igazán örökzöld, hogy az azon felcseperedett fiatalok a saját szájízük szerint képesek formálni azt. Nem is véletlen, hogy a banda ezen a nyáron ott lehetett szinte az összes meghatározó nyári fesztiválon, és hogy az elmúlt években végérvényesen kinőtték a nyugati undergroundot: dögös, feszes alapjaik, pumpáló basszustémáik és lehengerlő szintiszőnyegeik két hang után is beleviszik az ember lábába a bugit, és ehhez tényleg nincs szükség semmire, csak a lehetőségre, amit meg kell adni ennek az arcátlanul pimasz formációnak. Így aki szereti a hipnotikusan émelyítő, pszichedelikus szárnyalásokat sem nélkülöző vintage rockot, könnyen új kedvencet avathat a holland zenekar formájában, és ezt az élő összhatás is csak igazolni fogja.

A bemelegítést a Run Over Dogs legénysége végzi: Németh Juci felfedezettjei tavaly már az R33 tehetségkutatójának megnyerésével is bizonyították, hogy olyan hiánypótló hangot ütnek meg az itthoni rockzenében, amelyhez foghatóval rég találkozhattunk, de azzal, hogy a banda az idei Talentométer döntőjéig jutott, újfent azt igazolta, hogy méltán érdemli ki a szakma és a közönség figyelmét. A vibráló szintitémákkal, pörgős gitárdallamokkal és hangsúlyos ritmusokkal játszó zenekar hallhatóan örömét leli az alkotásban, és ez a könnyedség az, ami élőben és felvételen hallgatva egyaránt lüktetést biztosít a formáció dalainak, de ezt a rádióhallgató közönség már a Jucival közös Our Love-ban is felismerhette, míg a többi szerzemény magával ragadó erejéről ez a koncert ad majd bizonyosságot.


Képtár

  • A kormánynál a  digitális nemzedék: Ivan & the Parazol, Birth of Joy (NL), Run Over Dogs kép 19270
  • A kormánynál a  digitális nemzedék: Ivan & the Parazol, Birth of Joy (NL), Run Over Dogs kép 19271
 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek