A Metallica kapja idén a könnyűzenei Nobel-díjat

2018/02/14  ·     ·  koncert.hu, MTI

A Metallica és az afgán országos zenei intézet kapja idén a zenei Nobel-díjnak is nevezett svéd Polar zenei díjat - számolt be róla a BBC hírportálja.

Fotó: Metallica /FB

A Polar Music Prize elnevezésű zenei díjat Stig Anderson, az ABBA együttes egykori producere, a Svéd Királyi Zeneakadémia 1997-ben elhunyt tagja alapította 1989-ben.  A rendszerint egy popzenészt és egy klasszikus zenészt elismerő díjat 1992-ben adták át először, és mások mellett Ligeti György zeneszerző is megkapta.

"Wagner és Csajkovszkij óta senki sem alkotott zenét, ami annyira fizikális és dühös, mégis megközelíthető lenne. Virtuóz játékuk, rendkívül gyors tempójuk olyan magaslatokba repítette a rockot, mint addig senki más" – olvasható a Metallicáról az idei díjazottakat bejelentő közleményben.

"Kiváló társaságba került az együttes az elismeréssel, mely nagyszerű megerősítése mindannak, amit az elmúlt 35 évben tettünk. Ugyanakkor erőnk teljében érezzük magunkat, sok jó év áll előttünk" – reagált a hírre Lars Ulrich, a zenekar dobosa.

 

A klasszikus zenészeknek járó Polar-díjat az Afgán Nemzeti Zenei Intézetnek és alapítójának, Ahmad Szarmasztnak ítélték oda. Az intézet árvák, utcán dolgozó gyerekek és fiatal lányok zenei képzését támogatja, ami a tálibok idején tiltott volt.

 

Az együttes és az intézet júniusban Stockholmban veszi át az elismerést és a vele járó egymillió koronás (31,5 millió forint) pénzjutalmat.

 

Minden jegy elkelt a budapesti Metallica-koncertre

 

A Metallica rábólintott a gyöngyösi gimnazisták klipjére

 

Metallica, Nobel-díj, Polar zenei díj

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek