A Park már bezárta a nyarat :)

2017/06/14  ·     ·  koncert.hu

Tegnap időcsapdába kerültünk egy levél erejéig, ugyanis olyan sajtóközleményt kaptunk, amelyben a Park elbúcsúzik a nyártól és a záróbulik sorára hívja fel a figyelmet. Néhány pillanatig csak ültünk a gép előtt, majd lázasan ellenőriztük a dátumot, mert fennállt a lehetősége hogy átaludtunk 3 hónapot.

A Park már bezárta a nyarat :)

Bulizz egy óriásit velünk még egyszer utoljára... – ez volt a levél címe, s tekintve, hogy voltak itt amolyan bezárási hírek, kissé megijedtünk. Aztán kiderült, hogy a 4 napos Kapuzárási Piknik Fesztivál hírlevelét olvassuk. Fura, gondoltuk, de ebben a feszített versenyhelyzetben az előre gondolkodás nagy erény lehet, ha nem is feltétlenül kell ennyire előre, de hát ki tudja.

Mára aztán megnyugodhattunk, mert megérkezett a második levél, amely biztosított minket arról, hogy mégsem aludtuk át a nyarar, és a Parkban még rengeteg remek buli lesz, köztük például a Marley gyerekek legtehetségesebbikének koncertje, csak a rendszer rendetlenkedett egyet.

Lehet, már unja a banánt, de mi, humanoidok bátran kijelenthetjük, hogy a Park él és virul!

Ismét Budapestre érkezik a Sum 41!

Good Charlotte a Budapest Parkban

Demjén Ferenc az idei életműdíjas a Petőfinél!

Ez nem ugyanaz a Budapest Park, mint tavaly

Fotó: Budapest Park


 

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek