A Partizán Kandech Evelyne emlékének ajánlja Megasztár-különkiadását

2021/12/28  ·     ·  koncert.hu

A Partizán régóta készült egy produkcióra Megasztárral kapcsolatban – most, karácsony alkalmából meg is valósították. Megszólaltatták az egykori versenyzőket, a produkció háttérdolgozóit, kreatív csapatát, a zsűri tagjait, a műsorvezető Till Attilát. Az adást Gulyás Márton a közelmúltban elhunyt Kandech Evelyne emlékének ajánlja.

A Partizán Kandech Evelyne emlékének ajánlja Megasztár-különkiadását

"Csillogó szemű, csupaszív csajszi volt" – mondta az egykori megasztáros énekesnőről az egykori megasztáros, Galambos Dorina. "Mindig mosolygott a szeme, de szerintem egy nagyon szomorú és nagyon magányos ember volt" – tette hozzá Oláh Ibolya, aki azt is megjegyezte, hogy ha tudtak volna a betegségéről, akkor egy percre sem hagyták volna magára.

A két énekesnőn kívül Varga István – emlékszünk? a dalos villamosvezető! – vett részt a felvételen a versenyzők közül az "ős-Megasztárból", a második blokkban, a "másik Megasztárt"  – a 3. évad után lecserélték a stábot – pedig Patai Annát, Szecsődi Karit és Giorgót (Djordjevic István) szólaltatták meg.

"Ahhoz, hogy megértsük 2021 Magyarországát, a Megasztárral kapcsolatban is fel kell tennünk kérdéseket. Meg kell hallgatnunk a sikersztorik mellett azoknak az értelmezését is, akik csak abban a három hónapban voltak sztárok.

A sikerek mögött pedig meg kell látnunk, hogy mik azok az áldozatok, amelyek kegyetlenek és talán feleslegesek is voltak, a tőkelogika diktálta őket. Ahogyan választ kell találnunk arra is, hogy a bulvárlapok és a kereskedelmi csatornák hogyan hangolták össze a működésüket a 2000-es évek elején. Hogy a Megasztár, és a megasztáros pályafutás hogyan (nem) illeszkedik a magyar zenei szakma belső struktúrájába, ranglétrájába. Hogy mit jelent, vagy magyar kontextusban egyáltalán hogyan értelmezzük, hogy valaki „sztár”" – írta a Partizán egyik szerkesztője, Vida Kamilla a 24.hu-n.

Hogyan lehet megoldani azt, hogy egy műsorvezetőnek néha arcát kell adnia olyan dolgokhoz, amikhez morálisan nem feltétlenül tud csatlakozni – erről Tilla mesélt a műsorban, az első széria készítői pedig azt is elmondták, hogyan kerültek ki három év után a műsorból.

Megszólal az adásban Presser Gábor, Falusi Mariann és Bakáts Tibor Settenkedő egykori zsűritagok.

"Nem szabad összekeverni az első hármat és a többit..." (Presser G.)

"Borzalom lett a vége..." (Bakáts)

"A sajtónyomás elviselhetetlenné tette a dolgot..." (Falusi M.)

Műsor, tehetség, nézettség, bulvár, valóságshow – a valóságtól eltartva, pánikrohamok, csuklótörés, trash szereplők, gyerekek, tehetséggondozás, siker, kimelkedés, ígéret, lehetőségek – ezeket a témákat járja körbe a Partizán különkiadása.

 

 

Partizán, Megasztár, tehetségkutató, Kandech Evelyne, Galambos Dorina. Patai Anna, Szecsődi Kari, Tilla

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek