Aki megszelídítette a Motörhead-et

2017/04/19  ·     ·  koncert.hu, HVG

A HVG interjút közölt Cameron Webbel, aki többek között a Motörhead producere volt (+ nem kisebbeké, mint a Limp Bizkit, a Megadeth és a Sum 41), s aki jelenleg a Paddy And The Rats június elején megjelenő albumán dolgozik Budapesten*.

Aki megszelídítette a Motörhead-et

A Motörhead-del kapcsolatban elmondta, hogy a közös munkájuk kezdetén sokan mondták, hogy nem tudja majd irányítani Lemmyéket, mert meglehetősen vadak és kiszámíthatatlanok, de ez egyáltalán nem riasztotta el. Talán ezért is sikerült ilyen gyorsan elnyernie a bizalmukat.

„Ha megkértem Lemmyt, írjon meg újra egy dalt, nem ellenkezett. Leült velem szemben, és hozzálátott” – mondja Webb. „Ha az új verzió sem tetszett, eldobta, majd nekiállt ismét. Addig írta, amíg tökéletes nem lett, aztán fogta magát, és azonnal fel is énekelte. Egy csapat voltunk, és ő hallgatott rám. Nagyon megbízott bennem.”

Webb arra törekedett, hogy jobb albumot készítsen, mint a zenekar korábbi producere. Megvoltak az elképzelései, melyekhez mindenáron tartotta magát, persze közben hagyta, hogy a zenészek önmagukat adják. Sokszor kért olyan változtatást, amivel ellenkezett a banda, mert túl sok teendőt igényelt, ilyenkor ki kellett találnia a módját, miként vegye rá őket, hogy azt csinálják, amit ő szeretne.

„Lemmyvel volt a legerősebb a kapcsolatom. Úgy hiszem, jó barátokká váltunk” – mondja Webb. „Az utolsó album munkálatainál volt egy nagy csatánk. Veszekedtünk, aztán otthagyott a stúdióban, mire én felhívtam a barátnőjét, hogy úgy érzem, már nem kedvel többé. Cheryl megnyugtatott, hogy szó sincs ilyesmiről, Lemmy pont előttem hívta őt a kocsiból, mert hazafelé rájött, túl kemény volt velem, és mindenképp bocsánatot akar kérni.”

A teljes interjú itt olvasható

* A Riot City Outlaws című lemez június 7-én jelenik meg, a rajta szereplő dalokat pedig először június 9-én, a Barba Negrában adja elő élőben a pub ’n roll zenekar.



 

 

Szólj hozzá!


Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest...

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mozivásznon a FINÁLÉ – koncertfilm készült a Neoton jubileumi nagykoncertjéből

A Neoton Família januárban az MVM Dome-ban ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. A teltházas koncertet most azok is átélhetik, akik nem voltak ott: október 30-tól országszerte a Cinema City mozijaiban vetítik a FINÁLÉ című koncertfilmet. A produkcióhoz koncertalbum is készül, amelynek első beharangozója, a Kétszázhúsz...

Neked írom a dalt… Oké, de ki vagy te?

Miközben a Sony már több mint 260 ezer, előadóit utánzó AI-felvétel eltávolítását kérte a digitális platformoktól, magyar szerzők és előadók közös kiáltványban követelnek átláthatóságot. A két hír ugyanarról szól: lassan már nemcsak azt kell eldöntenünk, tetszik-e egy dal, hanem azt is, tudjuk-e egyáltalán, ki –...
Új koncertek