Mindig érdekesebbek inkább a műsorszámok, a bakik (igaziak vagy nem?), a körítés.
Beyoncé terhességével való road-showzását végtelenül ízléstelennek tartom, különös tekintettel arra, hogy az előző (Lemonade) albuma férje, Jay-Z hűtlenségéről szól. Olyan volt, mintha Beyoncé akarna lenni mindenki anyukája, ezt amúgy később Adele-tól meg is kapta, aki az egyik köszönöbeszédében az "I want you to be my mommy"-fordulattal élt, miután szépen sorban az összes díjat elvitte a várandós kismama elől. Adele humorát azért ismerjük (szarkasztikus, cinikus és nagyon angol), nem kell ám mindent szó szerint venni. Én konkrétan azt se hiszem el neki, amit kérdez.
Kedves volt a Bee Gees 50. születésnapja előtt tisztelgő kis műsorszám Demi Lovato, Tori Kelly, a Little Big Town és Andra Day közreműködésével. Nagyon jópofa ilyenkor látni a közönségben ülő sztárokat, ahogy ők is együtt énekelnek a színpadon lévőkkel. Például Barry Gibb (a Bee Gees egyetlen élő tagja) – hát megzabáltam a Tragedy alatt, amikor mutatták.
Aztán a Grammy-gála műsorvezetőjének személye (James Corden) már az elején előrevetítette, hogy lesz Carpool karaoke, vagy valami hasonló. Szép társaság gyűlt össze: Jennifer Lopez, John Legend, Jason Derülo, Ryan Tedder (One Republic) és behúzták az "autóba" még Neil Diamondot és Keith Urbant is. A Sweet Caroline-t nyomták el, persze az idősebb, amerikai fiúk jobban ismerték a dalt, de az egésznek olyan fincsi hangulata volt. Az ilyen műsorszámok (ha megrendezettek, vagy ha spontán képződnek, akkor is) nagyon kellenek egy ilyen díjátadóra.
Köszönjük Katy Perrynek is, hogy eljött, látjuk, hogy kivirult a szerelemtől, de a plasztikai sebészek csak az arcán tudnak segíteni, azon nem, hogy élőben egyáltalán nem tud énekelni. És nagy valószínűséggel ez már így is marad.
Volt akkor még Adele (egy nagy ovációval fogadott, kellően kiherélt produkcióval, amivel George Michael előtt kívánt tisztelegni), Lady Gaga (aki nem tudom, minek kellett a Metallicának, de mindegy), Keith Urban, valamilyen rapperek, John Legend, Ed Sheeran és még sokan mások. A letolt gatyájú Twenty One Pilots, és a többi.
De szerintem a legkirályabb a Prince-tribute-ot előadó Bruno Mars volt! Ahogy ez a pasi (aki 2017. május 30.-án hazánkba látogat) tűpontosan eltalálja azt a határvonalat, ahol egy ilyen tisztelgés nem ízléstelen, nem paródia - még akkor sem, ha konkrétan Prince-hangon énekelt - tanítani kellene. Végtelenül profi, de laza, eszméletlen sok meló van abban, hogy ez ilyen legyen. Olyan gitárszólót nyomott el a fickó a dalban, hogy Prince bizonyosan nagyon büszke lenne rá.
Bruno Mars for president!
A legjobb egy ilyen zenei (filmes, stb) díjátadó gálában nem is a díjazottak listája, hanem az, ahogy az énekesek, zenészek miként tudnak örülni (esetleg dühöngeni), amikor a másik díjat kap, mennyire tudják átengedni magukat a bulizásnak, egymás szórakoztatásának. Nemcsak az afterpartyn, hanem a "rendes" gálán is. Emlékszem, amikor néhány éve a Fonogram-gálán Budapesten Halász Judit kapta a legjobb gyereklemez-kategória díját, és az összes rocker, metálos, rapper, jazz-zenész felállva tapsolt neki.
Kívánom a magyar zenei életnek, hogy legalább egy ilyen jó hangulatú estében legyen része a március 1-jei Fonogramon!
Szólj hozzá!