Az Eurostat és az Európai Unió felmérései rendszeresen kimutatják, hogy míg az északi államokban (Dánia, Finnország) és Hollandiában a felnőtt lakosság szignifikáns része (gyakran 40-50%-a) végez rendszeres önkéntes munkát, addig a közép-kelet-európai régióban ez az arány történelmi és szociológiai okokból lényegesen alacsonyabb.
Nyugat- és Észak-Európában az önkéntességnek hosszú társadalmi hagyománya van, és nem csak a fesztiválok világában. Civil szervezetek, sportesemények, kulturális programok, helyi közösségek egész rendszerei épülnek arra, hogy emberek idejük egy részét pénz nélkül ajánlják fel valamilyen közös ügy érdekében. A fesztiválok tulajdonképpen ennek a kultúrának a látványos, fiatalos és zeneileg izgalmas kirakatai.
Ezért működhet az, hogy a brit Glastonbury Festival évtizedek óta önkéntesek ezreivel dolgozik együtt anélkül, hogy ez önmagában botrányt keltene. A stewardok, jegyellenőrök vagy információs segítők jelentős része civil szervezeteken keresztül érkezik, és sok esetben a fesztivál maga is támogatja ezeket a szervezeteket: az önkéntesek ledolgozzák a műszakjaikat a fesztiválbérletért cserébe, a Glastonbury pedig hatalmas összegeket adományoz közvetlenül ezen alapítványok javára az elvégzett munka elismeréseként, és a fesztivál jótékonysági adományai évente a több millió fontot is elérik.
Évente körülbelül 30 000 önkéntes építi fel, üzemelteti és bontja el a fesztiválvárost. A fesztivál teljes nettó profitját (fennállása óta több mint 470 millió dán koronát) humanitárius, kulturális és társadalmi célokra adományozzák.
A dán Roskilde Festival a legrtisztább példája ennek a modellnek. A fesztivál nonprofit modellben működik, és az önkéntesség gyakorlatilag az identitásának része lett. Több ezer ember építi fel minden évben azt az ideiglenes várost, amely néhány napra a skandináv zenei és kulturális élet egyik központjává válik. A Roskilde esetében az önkéntesség nem kompromisszumként jelenik meg, hanem olyan tapasztalatként, amely közösséget, felelősségérzetet és személyes kötődést épít.
Magyarországon ez a kultúra jóval kevésbé beágyazott. Illetve, pont az a baj, hogy egyszer már alaposan beágyazták: a rendszerváltás előtti időszakban kötelezővé tett társadalmi munkák (pl. KISZ-táborok, szocialista brigádok) hosszú időre negatív hangulatot teremtettek az ingyen végzett tevékenységek körül. Emiatt a társadalom egy része a mai napig gyanakvással és a „bérspórolás” vádjával tekint a profitorientált szférában megjelenő önkéntességre. Vannak erős és fontos szigetei, elsősorban a nonprofit szektorban – az állatvédelem például gyakorlatilag nem tudna működni önkéntesek nélkül –, de társadalmi szinten még mindig inkább kampányszerű vagy alkalmi jelenségként gondolunk rá. Ahol az önkéntességnek nincs erős hagyománya, ott könnyebben tűnik úgy, mintha valaki ingyenmunkára buzdítana.
Jó hír, hogy közben azért Magyarországon is lassan elkezdett kialakulni egy fesztiválos önkénteskultúra. Ebben fontos szerepe van a fesztivalonkentes.hu köré szerveződött rendszernek, amely az elmúlt másfél évtizedben gyakorlatilag intézményesítette az önkéntességet. Ami korábban inkább laza, „segítünk a haveroknak” modell volt, az ma már képzésekkel, koordinátorokkal, partnerfesztiválokkal és tudatos felkészítéssel működik. Ez azért fontos változás, mert az önkéntesség így nem pusztán alkalmi besegítésként jelenik meg, hanem olyan tapasztalatként, amely készségeket, kapcsolatokat és akár szakmai utat is adhat.
A Sziget Fesztivál most induló hellonext Steward programja például már egészen nyíltan erre épít. A jelentkezők nem egyszerű „segítőként” vesznek részt a fesztiválon, hanem olyan képzést kapnak, amely kommunikációra, konfliktuskezelésre, helyzetfelismerésre és biztonságtudatos működésre készíti fel őket. A steward szerepkör Nyugat-Európában régóta ismert: olyan fiatal segítőket jelent, akik a közönség és a szervezés között teremtenek kapcsolatot, figyelnek a hangulatra, segítenek, eligazítanak és jelenlétükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy egy fesztivál ne csak biztonságos, hanem emberileg is működő közeg legyen. A Sziget most tulajdonképpen egy nyugat-európai mintát próbál tudatosan meghonosítani.
Az önkéntesség ugyanis nemcsak társadalmi hasznosságról szól, hanem személyiségépítésről is. Felelősségről, együttműködésről, kommunikációról, helyzetkezelésről. Arról, hogy valaki ne csak fogyasztója legyen egy közösségi élménynek, hanem alakítója is. Egy fesztivál ebben különösen jó terep: intenzív, gyors, sokszor kaotikus közeg, ahol nagyon gyorsan kiderül, ki hogyan működik emberek között.
Nem véletlen, hogy a kisebb magyar fesztiválok is egyre tudatosabban építenek erre. A nonprofit, alternatív vagy közösségi fesztiválok esetében például az önkéntességet sokkal kevésbé érzik problémásnak. Egy kisebb öko-, világzenei vagy művészeti fesztiválnál sokan tényleg közös építkezésként tekintenek rá: nem munkaerő-pótlásként, hanem részvételként, közösségformálásként, ideiglenes kulturális tér létrehozásaként. Magyarországon ma is több ilyen fesztivál kommunikálja kifejezetten közösségi élményként az önkéntességet. A Kolorádó Fesztivál, az INOTA Fesztivál vagy a Fekete Zaj esetében az önkéntesség kommunikációja már nem annyira a „dolgozz a belépőért” logikára épül, hanem inkább arra, hogy a résztvevők egy számukra fontos ideiglenes kulturális közeg létrehozásának részeseivé válhatnak. Egy erdei alternatív fesztivál vagy egy ipari művészeti projekt esetében ez sokkal inkább közösségi tapasztalatként működik, mint klasszikus munkaviszonyként.
Az önkéntesség ugyanis nemcsak arról szól, hogy valaki segít egy rendezvény lebonyolításában és hogy a személyisége ettől fejlődik-e. Arról is, hogy kialakul-e egy olyan társadalmi kultúra, amelyben természetes dolog időt, energiát és figyelmet adni valami közös ügyért.
A fesztiválok különösen jó terepei lehetnének ennek a szemléletnek.
önkéntesség, fesztivál
Szólj hozzá!