Csak 25 éves volt… Kun Péter emlékére

2019/07/25  ·     ·  koncert.hu

Nem napra pontosan, de júliusban történt... 1993-ban. Amikor a Zorallosokkal megkerüljük a Velencei-tavat, mindig megállunk az emlékművénél. Az Újságmúzeum mai posztját osztjuk meg veletek.

Csak 25 éves volt… Kun Péter emlékére
Csak 25 éves volt… Kun Péter emlékére

Csak 25 éves volt… Olyan fiú, akiért rajongtak a lányok. Mellette pedig piszkosul tudott gitározni. És még ma is megtehetné, ha 1993. július 10-én hajnalban valaki megfogta, megfoghatta volna a kezét, hogy ne! Akkor ma is élne Kun Péter, az Edda mindig vidám, mosolygós gitárosa, akit az együttes testőre gázolt halálra a Velencei tónál. A 70-es út 47-es kilométerköve azóta is az Edda-rajongók legszomorúbb zarándokhelye.

Pedig minden olyan szépen indult. Tehetséges volt, jóképű, igazi rocker, akinek megadatott, hogy a kor egyik legnépszerűbb bandájában, az Eddában gitározhat.

A hagyományos, Velencei-tavi Edda-táborra is úgy készült, mint egy kisgyerek. A föld felett járt, mert a fiatal kora ellenére az ő szólóitól alélt el a közönség, és mert már tudta, hogy a barátnője négy hónapos terhes.

Egy átlagos pénteki nap volt. Sok napsütés, meleg idő. A MOL-nál aznap 56 forint volt a gázolja ára, volt aki használt Lada Samarát vagy kocka Ladát keresett hirdetésben, az isztambuli hat napot pedig 7990 forintért kínálta egy utazási iroda.

A Velencei tónál pedig ezen az estén ünnepeltek. Gömöry Zsoltot, a banda tagját, mert gyereke született és születésnapja is volt. Ittak. Leginkább bort. Kun Péter is ivott. De nem lett volna ezzel semmi baj. A baj azzal volt, hogy a fiatal gitáros az imádott motorját is magával vitte a Velencei-tóhoz.

Egy szponzor nem sokkal korábban két choppert ajánlott fel az Eddának használatra. Kun Péter viszont egy gyorsabb motorra vágyott és kijárta a frontember Pataky Attilánál, hogy az egyik motor sportos legyen. Egy bivalyerős FZR 600-as Yamahát kapott. Imádta, szerelmemnek hívta.

Azon a hajnalon, ahelyett, hogy lefeküdt volna aludni, kitalálta, hogy még motorozik egyet. „Teszek még egy kört a szerelmemmel” – mondta és már ment is. Nem kellett volna. De a legszörnyűbb az egészben, hogy nem azért halt meg, mert ittasan ült motorra. Mikor elviharzott a szálloda elől, a barátnője aggódni kezdett, ő szólt az együttes egyik testőrének, hogy menjenek utána. A testőr is ivott, de segíteni akart. Bepattant a Chevroletbe Kun kedvesével együtt és gázt adott. Annak ellenére is, hogy az egyik kereke korábban defektet kapott, így csak egy ideiglenes pótkerék volt a kocsin. Olyan, amellyel az ember elgurul a következő benzinkútig és segítséget kér.

Kun Péter közben meggondolhatta magát, mert a 70-es út 47-es kilométerkövénél leállt a motorjával, és épp arra készült, hogy megfordul. Hazamegy és kialussza magát, hiszen este koncert. Az út közepén állt keresztben a Yamahával, amikor a kanyarból kivágódott nagy sebességgel a Chevrolet. Pillanatok alatt történt mindent. A gitárosnak esélye sem volt, az orvosok szerint az ütközés pillanatában meghalt.

Pataky Attila már aludt, úgy ébresztették fel, hogy nagyon nagy baj van. Ő találta ki azt is, hogy a sátrakban alvó több száz Edda-rajongónak nem fogják egyből elmondani, hogy mi történt. Ismerte őket, félt, hogy néhányan kárt tesznek magukban. Előbb csak azt mondták délelőtt, hogy Kunost kisebb baleset érte, vége a tábornak, nem lesz este koncert, mindenki menjen haza.

De maradtak. Mintha megéreztek volna valamit. Estére így Pataky Attila kiállt a színpadra és elmondta, Kun Peti nincs többé. A beszámolók szerint egy lány késsel összeszurkálta magát, másik kettő pedig a kézfején próbálta felvágni az ereit.

Kun Péter meghalt. Aztán öt hónappal később megszületett a kislánya, aki sosem láthatta az apját. A tehetséges gitáros halála után az Edda folytatta, a következő albumot az emlékének ajánlotta, az együttes rajongói viszont azóta sem feledik a hosszú hajú, mosolygós srácot, aki úgy festett a színpadon, mint valami világsztár.

Egyszer megkérdezték tőle, hogy melyik a kedvenc Edda-száma. Hamar jött a válasz:

Éjjel érkezem.

Sajnos 26 éve hiába várjuk...

Az Újságmúzeum posztjait itt találjátok.

 

Kun Péter, Edda, tragédia, motorbaleset

 

 

Szólj hozzá!


Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly...

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Egy hét múlva Budapesten a Guns N’ Roses – giga show-val készül a zenekar

Hét nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy több mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.

Duplázik a Fülesbagoly a Kobuciban

A Fülesbagoly nem egy zenekar, hanem egy tehetségkutató-sorozat, amely július 13-án a Kobuci Kertben két eseményt is tető alá hoz: napközben a Fülesbagoly Trip 10 legjobb zenekara, este pedig a Fülesbagoly Beat 10 legkiemelkedőbb hiphop előadója méri össze tudását a két, ingyenesen látogatható döntőben.
Új koncertek