Az Őrölt Nők Ketrece

David Bowie emléktáblát kapott Berlinben – felkészültek az ellopására

2016/08/26  ·     ·  koncert.hu, MTI

David Bowie Berlinben töltött éveinek emléket állító táblát avattak hétfőn a német fővárosban.

David Bowie emléktáblát kapott Berlinben – felkészültek az ellopására

Az énekes-dalszerző, aki 1976 vége és 1978 között osztott meg egy lakást Iggy Poppal Berlinben, egyszer azt nyilatkozta az Uncut magazinnak, leginkább azt értékelte a városban, hogy teljesen szabadon tudott járkálni, mivel a berlinieket egyszerűen nem foglalkoztatta a jelenléte.

Negyven évvel odaköltözése és hét hónappal halála után azonban a német főváros lakói bebizonyították, hogy nagyon is törődnek a legendás zenész emlékével. Rajongók százai, vezető politikusok és a zenész egykori barátai gyűltek össze hétfőn a nyugat-berlini Schöneberg kerület egyik épületénél, hogy felavassák a táblát, amely Bowie Berlinben töltött éveinek állít emléket.

A porcelántáblát, amelyre a zenész Berlin-inspirálta Heroes című slágerének egy sora is felkerült, rekordgyorsasággal hagyta jóvá a szenátus, annak ellenére, hogy általában öt évet szán annak mérlegelésére, hogy az elhunyt valóban "elegendő mértékű" történelmi jelentőséggel bírt-e.

Berlin polgármestere, Michael Müller szerint David Bowie esetében ez nem volt kérdés. Mint fogalmazott, a zenész kulcsszerepet játszott annak elősegítésében, hogy Berlin "kulturálisan, kreativitás és nyitottság szempontjából is jelentős városként tekintsen saját magára".

Bowie a német fővárosban töltött évek alatt készítette el a Berlin-trilógiaként is emlegetett albumait - Low, Heroes, Lodger -, amelyek nagy részét Svájcban és az Egyesült Államokban vették fel.

A berlini Királyi Porcelánmanufaktúra (KPM) szerint a 3400 euróba (egymillió forint) került emléktáblát 24 órán belül pótolni tudják, amennyiben lába kélne az épület faláról.

Fotó innen


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek