Éljenek a finnek! 5 zenekar, akik azonnal eszünkbe jutnak az országról

2017/11/28  ·     ·  Juhász Vali

Finnország 2017-ben ünnepli függetlenségének 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból ismerkedjünk meg néhány finn előadóval, lesznek köztük ismerős nevek, akikről talán nem is tudtuk, hogy északi nyelvrokonaink adták őket a világnak.

Fotó: www.huutajat.org

Apocalyptica

A hol négy-, hol öttagú, 1993-ban alakult helsinki illetőségű zenekar különlegessége, hogy csellókon tanultak komolyzenét, ezen a hangszeren gyakorlatilag bármit el tudnak játszani – és ezt meg is teszik. Legyen az heavy metal vagy egy szép Grieg-dal és néha saját számok, amelyek a komolyzenét és a heavy metalt ötvözik.

Feldolgozásokat játszanak például a Metallica, a Faith No More, a Sepultura, a Pantera, a Slayer, a Rammstein, Edvard Griegírta a Peer Gynt zenéjét) vagy David Bowie zenéiből.

Többször jártak már nálunk, legutóbb októberben, reméljük, hamarosan ismét hazánkban köszönthetjük őket.

 

The Rasmus

1994-ben alakult rockegyüttes, leghíresebb számuk minden bizonnyal az In The Shadows, amellyel az amerikai piacra is betörtek – és ez már majdnem 15 éve volt. Pedig előtte már a Red Hot Chilli Peppers és a Garbage előzenekaraként is felléptek hazájukban.

Az extravagáns kinézetű énekes, a furcsa aurájú klip és az akkoriban egészen újszerűnek számító, érdekes dal meghódította a világot. Ma is működnek, turnéznak és nemrég új nagylemezük jelent meg.

 

HIM

A HIM az egyetlen olyan finn rockzenekar, akik az USA-ban aranylemezt értek el az eladásaikkal. A zenekar neve eredetileg a 'His Infernal Majesty' (Ő Pokoli Fensége) kifejezés szavainak kezdőbetűiből összeállított mozaikszó, de ezt a megjelölést hamar elhagyták, mert sátánistáknak vélték őket. Azóta a csapat egyszerűen HIM-ként szerepel, bár a régi név a mai napig félreértések forrása. Érdekesség, hogy menedzserük az a Seppo Vesterinen, aki a The Rasmus ügyeit is intézi. A HIM manapság sajátos szimbólumáról, a heartagramról is ismert. Ezt a jelet Ville Valo énekes találta ki, egy szív és egy pentagramma egyesítésével, ami az élet és a halál, valamint a szerelem és gyűlölet kontrasztját hivatott szimbolizálni.

Dalaikat szeretik filmek és showműsorok aláfestő-zenéiként használni.

Loituma

A Loituma egy finn kvartett. A csapat előszeretettel kombinálja a finn ének tradícióit és a kantele (finn hárfa) hangját. A finn népzene éneklésének művészete: történetek és érzések átadása. A Loituma-dalok átadják a hallgatóságnak a finn örökséget a kantele (finn hárfa) segítségével.

2006-ban beindult a Loituma-láz, ennek köszönhetően számtalan remix és videó született, melyeket főleg a YouTube-on lehet megtekinteni. Magyarországon is több rajongói portál alakult. A világméretű népszerűséget az „Levan Polkka” (Éva polkája) című dal hozta a csapat számára. A humoros szövegű és vicces dallamú zenét mindenki ismeri. Álljon itt tehát ez a videó, erről mindenki tudni fogja, kikről is beszélünk.

 

Mieskuoro Huutajat

A nálunk talán kevésbé ismert finn férfi üvöltő (kántáló)kórust ajánljuk mindenki figyelmébe. 2004-ben léptek fel nálunk az őszi fesztiválon az A38 Hajón, ott találkoztam velük először. 1987 óta léteznek, 20 férfiból álló, sajátos stílust képviselő társaság. Üvöltő finn medvék horrorkórusa: torokszorító, torkaszakadó sakálszimfónia.

Petri Sirviö karmester vezetésével a kórus a legismertebb a finn hazafias dalok hangos megjelenítése mellett külföldi számokat is feldolgozott, például a The Star-Spangled Bannert (ami az USA nemzeti himnusza) és Budapesten elordítozták a Süss fel nap-ot is.

A Dánia által rendezett koppenhágai Eurovíziós Dalversenyen a Waterloo-t adták elő. Többen kissé ironikusan megjegyezték, hogy annyira gyengék a finn előadók az fesztiválon, hogy talán a Mieskuuro Huutajat tudná javítani a statisztikát. Aztán a következő évben Finnország nyerte meg a versenyt...

 

Északi fénybe borul a Gellért-hegy

Finnország, finn zenekarok, The Rasmus, Apocalyptica, HIM, Loituma

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek