Elmarad a Gipsy Kings holnapi koncertje!

2018/10/01  ·     ·  koncert.hu

De csak egy kicsit kell várni a pótlásra: október 29-én megtartják!

Fotó: Gipsy Kings/FB

A 2018. október 2-ra a MOMsportba meghirdetett Gipsy Kings koncert betegség miatt későbbi időpontban, október 29-én kerül megrendezésre az eredeti helyszínen. A már megváltott jegyek érvényesek az új időpontra, vagy október 9-ig a vásárlás helyén visszaválthatók.

Éppen 40 éve lesz annak, hogy a Gipsy Kings, a „Bamboleo”, a „Djobi Djoba” és a „Amor, Amor” számokat tartalmazó második albumával egy csapásra a világ egyik legkeresettebb és legnépszerűbb zenekara lett. A Gipsy Kings című korong az eladási listákon 12 országban szerepelt az első tíz között, 40 hétig az amerikai slágerlistákra is felkerült, természetesen azonnal arany- majd többszörös platina lemez lett. A Gipsy Kings még manapság is képes meglepni a világot, új és modern programmal térnek vissza, amelyben a zene mellett fontos szerepet kap a vizualitás is. Az új időpontban, immáron gyógyuétan is biztos páratlan szenvedéllyel mutatják majd meg, hogy zenéjük az új évezredben sem veszített semmit erejéből és lendületéből. Koncertjeiken ma is táncol és felállva tapsol közönség, ugyanúgy, mint pályájuk elején.

A vendégük az új időpontban is a Romengo Együttes lesz. A formáció magyarországi oláh-cigány zenét játszik. A tagok nagy része ezt a muzsikát anyanyelveként sajátította el. Így hagyományos alapokon, a létező cigány népdalok mellett saját számokkal és hangzásvilággal áll színpadra a zenekar. 2004-es megalakulásuk óta, India, Malajzia, Korea és Mexikó mellett a Romengo Európa több, mint 20 országában koncertezett, és mindkét albuma bekerült a World Music Charts Europe legjobb 10 lemeze közé.

Aki korábban szeretné látni az ország egyik legjobb roma együttesét, annak a BudapestRitmo október 7-i  bazinagy roma gáláját ajánljuk a  figyelmébe, ahol több taguk is képviseli majd a zenekart.

Gipsy Kings, Romengo, koncert, elmarad, MOMsport

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek