Először 2017 márciusában írtunk az Aurora támogatói kezdeményezéséről – a korszellemre jellemzően mentegetőzniük kellett, hogy nem lájkvadászat, hanem igazi „mentőakció”, amibe fogtak: arra buzdították a zenekar és/vagy Pityi bácsi rajongóit, hogy támogatói póló megvásárlásával járuljanak hozzá a jó ügyhöz. Valójában azonban nem ekkor kezdődött a zenekar és a színész közös története.
„Volt a győri színházban egy barátunk, technikusként dolgozott, és ismerte Pityit. (Szilágyi István a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja volt – aszerk.) Videóklipet forgattunk, és összehozott minket vele. Az első pillanattól olyan közvetlen és barátságos volt, hogy azonnal összebarátkoztunk. Nem volt feltűnő a korkülönbség, nem volt köztünk generációs szakadék. Természetes, jó kedélyű ember volt, akivel nagyon jól ment a munka... Csináltunk vagy négy klipet vele – ez volt a kezdete mindennek: a munkakapcsolat vált barátsággá.”
„Olyan profi volt, hogy csak lestünk: fiatalokat megszégyenítő profizmussal állt mindenhez. Akkora alázat volt benne, hogy ma hozzá fogható nincs. A legkisebb szerephez is úgy nyúlt, hogy könnybe lábadt szemmel nézted, hogy milyen odaadással és beleéléssel csinálja. Volt olyan, hogy már vége volt a felvételnek, de még benne ragadt, ki kellett billenteni belőle: jól, van, Pityi, vége... Aztán elmentünk ebédelni – és mindent megevett. Pörkölt volt nokedlival, de olyan akkurátusan ette, hogy a nokedliket egyenként kettévágta a késsel, óriási volt... imádtuk.”
Hogy mennyire őrült ez a világ, azt Szilágyi István története is megmutatta. Noha számos filmben szerepelt és a Keménykalap és Krumpliorrnak köszönhetően egy ország rajongott Lópici Gáspárért – a nyugdíjas színész és felesége napjai konkrétan nyomorban teltek. Az egészségi állapota miatt már nem tudott annyi munkát vállalni, amennyit szeretett volna, börtönviselt fiával együtt éltek hárman a két kisöreg nyugdíjából, ami alig százezer forint volt, ráadásul az ifjabb Szilágyi hitelcsapdába kergette a szüleit, így annak a veszélye is fennállt, hogy kilakoltatják őket. Ezen a helyzeten próbált meg segíteni az Aurora zenekar, (is), akik a cikk elején ismertetett akciójukkal végül – két hét alatt – több mint háromillió forintot gyűjtöttek össze „kollégájuk" számára.
„Igazából az utolsó pillanatig tartottuk vele a kapcsolatot olyan módon, hogy a pénzt nem egy összegben adtunk oda, hanem havonta – úgy ítéltük meg, hogy sem ő, de mi sem megyünk semmire azzal, ha rászórjuk az egész összeget, mert annak a sorsa onnantól fogva – finoman szólva – bizonytalan lesz... Kerekedett belőle egy afféle életjáradék, amit én havonta vittem el neki, s ha valamire még szükségük volt, azt is – én is és a többiek is. Megtörtént, hogy elvittük magunkkal koncertre, privát fellépésre, hogy legyen egy kis plusza, olyan rendezvényekre, ahol szívesen látták, jöttünk-mentünk vele, de megesett, hogy egy barátom hazavitte, megfürdette, vagy például ruhákat adtunk neki – ahogy tudtuk, ápoltuk őt is és a kapcsolatot is, de a vége mindig az lett, hogy visszazuhant.”
2017 nyarán Szilágyi Péter, a színész akkor 46 éves fia úgy megverte édesapját, hogy annak több bordája is eltörött. Szilágyi István a végsőkig védte támadóját, a bíróságon azt állította, „csak” ráesett a tűzifa-rakásra. A bírákat azonban nem sikerült meggyőzni, súlyos testi sértés miatt két év börtönre ítélték a férfit, de a büntetés végrehajtását három évre felfüggesztették.
*A jelenség egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a túszok – és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek – esetenként szimpátiát kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt.
„Volt egy rossz érzésünk, az első balhé, a verés után, én akkor elég sokat jártam a helyi szociális intézmény nyakára. Hogy a rendőrség nem tudott mit kezdeni az első üggyel, az annak volt szerintem köszönhető, hogy a szülők egy sajátos, családi Stockholm-szindrómában* szenvedtek. Pityi egyfolytában bűntudatot érzett azért, hogy a fia ilyen lett, és ezt Péter a végsőkig kihasználta. Nem voltunk ott minden nap értelemszerűen – de ezt nem érdemelte meg. Nemhogy ezt, ennek a töredékét sem. Nem csak ő, senki: nem emberhez méltó volt ez a helyzet. Azt éreztük, persze, hogy valami nincs rendben, de az öregek mindent tagadtak és az utolsó leheletükig védték a gyereket.”
Az adománygyűjtéssel nem ért véget az Aurora szerepe a történetben – nem hagyták, hogy véget érjen. Szabolcs felkereste a helyi önkormányzatot, felvette a kapcsolatot az ottani családsegítővel, lett egy gondozóház, ahol napi egyszeri étkezést kaptak. Az „életjáradékkal” és a további segítségekkel élhető életet akartak nekik teremteni. A zenekar végső célja az volt, hogy a művészt és a feleségét egy önkormányzati lakásba helyezzék el.
„Voltak arra lehetőségek, hogy kimásszanak ebből: eladni a házat, a maradékból meg segítségből, adománnyal megteremteni egy másfajta élet lehetőségét, sőt, olyan támogató is jelentkezett, aki egy házat ajánlott fel – de azzal a feltétellel, hogy a fiuk ne menjen oda... Meg tudtak volna élni abból, amijük van, miután elmegy a ház és ki van fizetve az adósság. De mindig inkább azt választották, hogy a gyerekkel maradnak. Szóval ez egy nagyon faramuci helyzet volt, ezért nem tudott tenni senki semmit. Ahogy magukra maradtak, ott a saját életüket élték. Nemhogy belenyugodtak – ők ezt választották. Próbáltunk küzdeni értük – de nem csak mi: tudom, hogy nagyon sokan voltak, akik segítettek nekik. Minden elfolyt és falra hányt borsó volt minden szó. Azt elég korán felismertük, hogy nem lehet olyan szinten segíteni, mint ahogy az indokolt lett volna, mert erre mind a három ember alkalmatlan volt.”
2020. május 3. Ez Szilágyi István halálának a napja, a vasárnap, amikor a saját fia verte agyon egy kalapáccsal. A bíróságon azt is állította, hogy ő csak visszaütött, meg azt is, hogy valaki elbújhatott a lakásban, és az ölte meg az édesapját, valamint azt is, hogy nem is emlékszik arra, mi történt. Az ügyészség végül életfogytiglant kért a brutális férfira. Az ügy tárgyalása október 15-én folytatódik.
„Most mondjam azt, borítékolni lehetett, hogy ez lesz a vége? Ezt ki akarja elhinni... Amikor van egy hozzátartozód, aki nagyon öreg vagy halálos beteg, a fejeddel tudod, hogy mi fog következni, de a szíveddel bízol az utolsó pillanatig. Nem a hírekből tudtuk meg, mi történt, írt valaki, aki ott lakott. Fölhívtam másokat, és mindenki megerősítette... Nagyjából két héttel előtte voltam ott.. Összetörtünk. Én jártam oda a legtöbbet, engem baromira megviselt. Egy barátot veszítettem el, még ha nagy is volt a korkülönbség. Hogy milyen módon és kinek köszönhető ez e vég... a saját gyereke... nem is tudok erre mit mondani. Nagyon sok szarral találkoztam életemben, sok mindent láttam, mivel a gyermekvédelemben dolgoztam pár évet, sok olyan dologgal szembesültem, amivel egy átlagember ritkán vagy sosem – de ennél kevés borzasztóbb van.”
Özvegye nem sokkal élte túl párja halálát. Szilágyi Joli néninél 2020 őszén végstádiumú tüdőrákot diagnosztizáltak, 2021. február elején ment el férje után. Szilágyi István sírja az Új köztemetőben van. Temetésén búcsúbeszédet mondott a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Pityi bácsi szülővárosa, Gyomaendrőd polgármestere és a főváros XVI. kerületének képviselője.
„Kár érte, élhetett volna még. Gondolj bele, milyen élete lehetett volna, ha nem ilyenek a körülmények... És nem tudtuk neki mi sem megadni. Voltak pillanatok, de összességében nem tudtuk megoldani. Lehet azt mondani, hogy ez kudarc mindenki számára – de olyan kudarc, hogy azért abban bízom, ez a történet felnyitotta néhány ember szemét. Mi már nagyon sok embernek segítettünk úgy, hogy nem volt ott se kamera, se mikrofon, semmi... a mai napig. Ha kell embernek, ha kell, állatnak. De néha meg kell mutatni, hogy a segítség akkor is ér, ha nem anyagi természetű, elég például, ha fölviszed az emeletre az idős szomszéd néni cekkerét – csak vedd észre, hogy rászorul. Neked is van lehetőséged megtenni, hogy felállsz a fotelból, és segítesz. Minden ilyen esetnek rá kell mutatni azokra a hiányosságokra, amiket a törvény által nem rendezett problémák jelentenek. Az újságírók is odamentek hozzá, ketten-hárman-négyen, kérdeztem tőlük, hogy vittetek valamit, legalább egy szendvicset, vagy megkérdeztétek tőle, szüksége van-e valamire, azon kívül, hogy az arcába toltátok a kamerát, a mikrofont meg a putrit lefényképeztétek, tettetek érte valamit, vagy ez így elég nektek? Volt, akivel össze is kaptam... Elmentem a temetésre is, ott is láttam, mi megy, akkora kirakat volt... De nekem nagyobb volt a fájdalmam annál, hogy nekiálljak harcolni. Nem én voltam a lényeg, akkor sem – és most sem.”
Biztosan sokan emlékeznek rá: Szilágyi istván az 1990-es években a lottó reklámarca volt, a spotokban általában egy raklap készpénz társaságában mutatták. "Tudják, mi a legjobb fejfájás ellen?" – kérdezte a szerepe szerint, majd felemelt egy pénzzel teli táskát "Ez!". Úgy tűnik azonban, az életében fejfájást okozó problémákra nem tudott megoldást találni, elfogadni.
„Ha a segítő szakma nem ismeri fel időben azt, hogy baj van, és ráadásul nincs hozzá megfelelő törvényi háttér, akkor nem lesz megoldás, vagy ami igen, az – láthattuk – rossz... A gyámság is megfordult a fejünkben, de sajnos nem jutottunk el odáig. Tudod hány ilyen eset van? Pityi ismert ember volt, ezért kapott ekkora nyilvánosságot. De nagyon sok hasonló szorult helyzetben élő ember van. Egy bántalmazó kapcsolaton belül nem csak tettlegességgel lehet terrorozálni valakit, nagyon sok minden mással, a verbális, lelki erőszaktól fogva az ellehetetlenítésen keresztül az anyagi függésig. És nem csak a párkapcsolatokban történik ilyen, hanem a szülő-gyerek relációban is, oda és vissza egyaránt. Az, ami Pityivel történt, mindenki kudarca volt – s csak remélhetjük, hogy tanulnak majd belőle az emberek.”
A zenekar legközelebb a Barba Negrában ad koncertet Budapesten, október elsején, pénteken.
Szilágyi István (1937-2020 ) ebben a cikkben mesél hosszasan a pályájáról.
Aurora, Szilágyi István, Pityi bácsi, Goreczki Szabolcs
Szólj hozzá!