Fábián Juli családja és zenésztársai alapítványt hoztak létre a beteg zenészek megsegítésére

2018/07/10  ·     ·  koncert.hu

Fábián Juli halála után nem sokkal felmerült a családjában és közeli zenésztársaiban egy emlékkoncert alapgondolata, illetve az, hogy a koncert bevételeiből alapítványt hozzanak létre – írják az alapítvány honlapján.

Fotó: Fábián Juli Emlékalapítvány

Az alapítvány célja olyan zenészek támogatása, akik hosszan tartó betegség miatt nem tudnak fellépni-alkotni-dolgozni, így elesnek a pénzkereset lehetőségétől. Az alapítvány másik célja az énekesnő emlékének ápolása.

Az alapítók és a kuratórium tagjai mind Juli legközelebbi személyes köréből kerültek ki, rokonok, családi barátok, illetve Szepesi Mátyás a kuratórium elnöke. A tanácsadó testületben Juli legfontosabb zenésztársai, illetve egészségügyi területen mozgó szakemberek kaptak helyet, akik azonban nemcsak Juli életének fontos szereplői, hanem olyanok is, akik kellő szakmai rálátással rendelkeznek a támogatásokkal kapcsolatos döntéshozatalról.

Az első pályázati kiírás hamarosan megjeleni, ígérik.

"Egyelőre az emlékkoncert bevételeiből gazdálkodunk, de folyamatosan fogunk adománygyűjtő akciókat-eseményeket szervezni. Évente több alkalommal írunk ki pályázatot támogatásra, előre meghatározzuk mekkora összeget tudunk felosztani a pályázók között. A döntéshozatalnál igyekszünk mérlegelni a pályázó szociális helyzetét, a betegség súlyosságát. Egyik legfontosabb célkitűzésünk hogy mi is igyekszünk műfajtól függetlenül segíteni minden zenésznek a lehetőségeinkhez mérten" – idézik Szepesi Mátyást.

A tanácsadó testület tagjai között olyan zenészek szerepelnek, mint Delov Jávor, Palásti Kovács Zoltán "ZOOHACKER" és Mező Misi.

Aki szeretné a kezdeményezést támogatni, itt kaphat információt.

Fábián Juli-emlékpadot avatnak a Normafánál

 

Fábián Juliról nevezték el a Paloznaki Jazzpiknik egyik színpadát

Fábián Juli, gyász, rajongók, jazz, emlékkoncert, alapítvány

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek