Menopauza 1170x180

Gyászol a magyar rockzene: elment a roadok roadja, a legenda – A NEMES

2020/11/13  ·     ·  koncert.hu

Az egész magyar rockszakma gyászolja Nemes Lászlót. A Fonogram-díjas 73 esztendős hangmérnök-legenda, akiről még könyvet is írtak, a koronavírus áldozata lett.

Fotó: Vértes György

Ha az összes sztorit le akarnánk írni – többek között Fenyő Miklós, Frenreisz Károly, Benkő László, Nagy Feró és még sokan mások mesélhetnének –,  ami ez alatt az évszázadnál is hosszabb időnek tűnő korszak alatt összegyűlt róla, éveken keresztül lehetne lefele görgetni: így gondolhatta ezt Bálint Csaba, a Rockmúzeum elnöke is, meg is írta a tavaly polcokra került könyvet, amelynek nem egyszerűséggel az a címe, hogy

A NEMES. 

"Ő minden hozzáértő szerint a roadok roadja, a leg-leg-leg, az egyik legrégebbi hazai entitás még a beatkorszak elejéről. Itthon nincs olyan zenész, technikus, aki ne ismerné a legendás Bácsit- Fatert – Lacibát – Öreget' – írja Rozsonits Tamás a Beatkorszak blogon olvasható recezniójában.

"Ha lenne magyar Rushmore-hegy, Nemes László arcélét sziklába kellene vésni, mint az amerikai elnökökét (nyilván emlékeztek a Deep Purple In Rock borítójára), mert ő is Alapító Atya a roadok társadalmában. Tekintélyt nem adnak, nem is lehet megvásárolni, azt ki kell érdemelni, és biztonsággal ki merem jelenteni: Nemes Laci a legtekintélyesebb magyar road! Tapasztalatból tudom, hogy ezek az emberek eleinte – joggal - bizalmatlanok. Sőt: barátságtalanok, lekezelőek, nem ritkán brutálisan nyersek, egyesek igazi durungok! Ám ha megszeretnek és a bizalmukba fogadnak, egy olyan igaz barátra teszel szert, akire mindig, minden körülmények között számíthatsz. Mert a road egy csupaszív, lehetetlent nem ismerő, elnyűhetetlen embertípus, aki ha kell, üt érted, de ha úgy alakul, kisírhatod magad a vállán. És másnap felhív, hogy miben segíthet és hogy vagy! – folytatja.

Hangmérnöki tevékenységét Fenyő Miklós Hungaria előtti zenekarával, a Syconorral kezdte (amelynek egyik alapítója), műszaki mindenesként ott volt a Hungaria indulásánál, majd a Neotonhoz került, az LGT technikusaként eljutott az angliai Great Western fesztiválra, a Skorpióval Amerikába, a sikerei csúcsán járó Omegával pedig körbeturnézta Európát, majd a rendszerváltást követően hosszú éveket töltött a Republic és a Beatrice mellett is. Közben, 1979-ben Kóbor Jánossal megépítette az ország első privát stúdióját, az Omega Stúdiót, ahonnan – a névadó zenekar lemezei mellett – olyan anyagok kerültek ki, mint a Hungaria Rock & Roll Party és Hotel Menthol című albumai, a P. Mobil 1981-es debütje, a Mobilizmó, valamint a KFT 1982-es bemutatkozása, a Macska az úton. Nemes hangosította a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról vígszínházas előadásait, illetve az ő nevéhez köthető az egyik első magyar koncertlemez, az 1972-es, eredetileg alumíniumtokban megjelent Élő Omega is.

Az Index szerzője jól megfogta a lényeget a címadásával: igazi Rejtő Jenő-i figura volt, aki bárkit lepofozott/leüvöltött a színpadról, de ezt úgy és azért, mert a zene, a hangzás szent volt számára, s ha valaki hülyeséggel akadályozta a melót, bármire képes volt. Elolvasgatva a róla született cikkeket, bármelyik rockzenész rábízta volna az életét – ezzel együtt a munkáját is.

Csak egy sztori a sok közül, A NEMES Facebook-oldalról:

"Az ORI-nak volt némi szégyenkeznivalója egyik alkalmazottja, Nemes László műszaki vezető viselkedése miatt. Noha nem részletezik, hogy miért kompromittálta az ORI-t alkalmazottjuk viselkedése, sűrű elnézéskérések közepette kérte Legény Csabáné a Magyar Állami Operaház gazdasági igazgatójától, Vörös Lászlótól egy 1987. december 29-én kelt levelében, hogy „meggondolatlan, kifogásolható” magatartása miatt Nemes László kitiltását az Erkel Színházból függesszék fel. Súlyos indoka volt ennek a folyamodványnak, ugyanis az ORI számára nélkülözhetetlen volt a hangtechnikusuk munkája, mivel szándékaik szerint ő hangosította nem csak a Nem félünk az újévtől című, 1987. december 31-én rendezett óévbúcsúztató műsorukat, hanem a Neoton Família 1988. tavaszán tartott koncertjeit is." (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) XXVI-I-67 7. d. 7007. /ORI-iratok)
KOMMENT: "Ez vélhetően a Gyuris Bütyök által a Mesterről szóló könyvben felelevenített kis történet (191-192. oldal) utóélete lehet, mikor Lacibácsi szekercével szétvert egy bezárt ajtót az Erkel Színházban, mely útjában volt a kipakoláskor."
Mi több, még a Hungária egyik számába is"bekerült", ezt is az oldalán olvastuk:
"A Csókkirály azon sorai, miszerint
Csókkirálynak hívják a háta mögött / Az új fiút, ki a telepre költözött / Ha bekapcsolja magnóját / A rock'n'roll száll az utcán át / Odavonzza a lányok táborát.
Laci azon '60-as évekbeli szokására utalhat, miszerint a Szent István parki földszinti otthonának nyitott ablakából ő bömböltette rendszeresen a hangcuccot az utca nagy örömére. Laci szerint ő maga viszont nem volt "csókkirály", bármit is jelentsen ez.
Továbbá a földszint motívuma megjelenik az Utcabál szövegében is:
"A szeplős Dolly bő szoknyában, tűsarkokon jött / Az új leány a földszint egyből lófarkat kötött".
Dolly nem volt szeplős. És sosem lakott földszinten, ellentétben Lacival.
A fenti tudományos fejtegetésekhez talán hozzátartozik, hogy Hauer Rudi sem volt sem multimilliomos, sem jazzdobos, mégis deklaráltan ő ihlette a Multimilliomos jazzdobos című Hungaria örökzöldet."
Elképesztően sok sztori, ami összerakja Nemes László portréját – érdemes elolvasni a könyvet, aztána recenziókat is, mert számos olyan történet olvasható bennük, amelyek kiegészítik a kiadványt, Például ez a leleplezés, amiről eddig sohasem olvastunk – és hát eléggé védhetetlen, vagy egy másik LGT-hez kapcsolódó eset, amit például a könyvhöz képest másképpen élt meg az epizód főszereplője, mindenesetre ez a dolog úgy vonult be a történelembe, hogy "Amikor Frenreiszt Diósgyőrben megrázta az áram.."
Nemes László maga volt a magyar rocktörténelem, igazán hálásak lehetünk a szerzőnek, hogy rögzítette mások számára is elérhető módon.
"Akit kicsit is érdekel az elmúlt 50 év magyar rock és pop története, ennél szórakoztatóbb módon nem nagyon írt még ebbe betekintést senki" – írja egy kommentelő az oldalon.
Még egy utolsó sztori a könyvből, Patai Tamás (Republic) emlékeiből:
“Abádszalók, szabadtéri színpad. Korábban érkeztünk, dög meleg nyár, az egész zenekar elment a Faterral a Tisza-tóba fürödni. (...) És akkor Fater úszik, cigi a szájában, mellúszás, és van nála egy nylonszatyor is. Fújja közben a füstöt. Fater, mi van a szatyorban? Cigi, meg öngyújtó.Mondom, há de mér viszed be? Mér, látsz bent trafikot?".
Azt nem tudjuk, hogy ahová most ment, ott van-e trafik, de jobban teszik, ha gyorsan építenek egyet...
A család közlése szerint a  gyászszertartásra a jelenlegi hatályos szabályok miatt egyelőre nem fog sor kerülni.
R.I.P.

 

 

 

Nemes László, road, koronavírus, gyász, Omega, Fenyő Miklós

 

 

Szólj hozzá!


Pásztor Anna és Szebényi Dániel énekesek, dalszerzők, együttesek jelentkezését várja

Pásztor Anna és Szebényi Dániel énekesek,...

A "VARÁZSCERUZA - HAGYJ NYOMOT A VILÁGBAN PÁSZTOR ANNÁVAL 2024" elnevezésű fogyatékosügyi tehetségkutató és tehetséggondozó program immár...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Menni kéne – országos turnén a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Országos turnéra indul 2025. januárjában a hazai rockmusical műfajának alapvetése, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című, immár kultikus sikerdarab, hogy örökérvényű dalaival betöltse a vidéki nagyvárosok legnagyobb arénáit és a Budapest Sportarénát. A főbb szerepeket ezúttal Szabó Kimmel Tamás, Trokán Nóra,...

Még mindig nincsenek meg a Balkán Fanatik hangszerei – ősszel az Akváriumban zenélnek, hogy zenélhessenek!

Május 31-én elloptak egy turnébuszt, benne a zenekar – és mások – felszereléseivel. A cuccok azóta sem kerültek elő. A Balkán Fanatik most azt tervezi, hogy csapnak egy fergeteges Balkan-bulit az Akvárium NagyHalljában október 12-én, melynek a teljes bevételét hangszervásárlásra fordítják majd.

A Bilderbuch most egyedül mutatja meg, mire képes

A Dürer kertje éppen ma zár egy Korai Öröm koncerttel, azt nem tudjuk, hogy 2025. május 13-án lehet-e már kint ücsörögni, de a teremben tuti nem fogsz: ezen a napon önálló koncerttel hozza el Softpower turnéját Budapestre a Bilderbuch, akik nemrég a Carson Coma teltházas koncertje előtt léptek fel a Budapest Parkban.

Éjfélkor feljött a hold – megérkezett a Coldplay valaha volt legkörnyezetbarátabb lemeze

A Coldplay világkörüli turnéja során jelentette be, hogy 2024. október 4-én érkezik az új lemeze, a MOON MUSiC'. A premier alkalmából világszerte albummeghallgató partikat rendeztek tegnap este – a magyarországin kollégánk is ott volt. (Aki most lemezkritikát vár tőlünk, csalódni fog, mert ízlésről nem vitatkozunk.)
Új koncertek