Hangfoglaló: ez a 20 induló zenekar kapott támogatást

2017/10/26  ·     ·  koncert.hu, MTI

Húsz induló zenekar és 88 klub kapott támogatást az NKA Hangfoglaló (korábban Cseh Tamás) Program új évadának első két alprogramjában. A nyertes előadók hang- és képfelvétel elkészítésére összesen 40 millió, a klubok koncertek szervezésére 196,5 millió forintot fordíthatnak.

Fotó: Meg Egy Cukorka

A Hangfoglaló Program kilenc alprogramból áll, ezekre a 2017/2018-as évadban összesen 675 millió forintot fordítanak. A Hangfoglaló Program forrása az üres adathordozók után szedett jogdíjak NKA-hoz kerülő 25 százaléka. A program célja támogatni a hazai könnyűzenét, elősegíteni új előadók megjelenését, hozzájárulni a meglévő produkciók bemutatkozásához, nemzetközi megjelenéséhez, médiatámogatásához, a könnyűzenei örökség megőrzéséhez, a jogdíjfizetés ösztönzéséhez, a menedzsment képzéshez, illetve az oktatáshoz.

Az augusztus 4-i határidőig a tavalyinál több, 317 előadó nyújtott be pályázatot az induló zenekari alprogramhoz, közülük a leendő mentorokból és a kollégium tagjaiból álló szakmai zsűri 84-et hívott be az október eleji meghallgatásra. A kiválasztott húsz zenekar két-kétmillió forintot fordíthat legalább öt új dal rögzítésére, egy hanghordozó fizikai megjelentetésére, egy videoklip elkészítésére, saját promóciójára, illetve egy lemezbemutató koncertre.

A 2017/2018-as évad nyertes induló zenekari listáján a Red Swamp, a Freakin Disco, a Platon Karataev, a Meg egy cukorka, a Ham Ko Ham, a Dungaree, a Bluebay Foxes, az EPMK, a Mabon Dawud Republic, a Shaibo, a Papaver Cousins, a Keresztkérdés, az Azur, a Telma Lincoln & Minimyst, a Sin Seekas, a Beans, a SONYA, az I am Soyuz, az Idegen és az Arevoir szerepel.

A klubtámogatói programra 116 pályázat érkezett, a 88 nyertes klub közül 61 vidéki, 16 fővárosi, 11 pedig határon túli. Ezek olyan belépőjegyes koncertekre kaptak támogatást, ahol élőben lesznek hallhatók magyar formációk. A klubok az elnyert forrás nagyobbik részét a zenekarok fellépti díjára, kisebb hányadát az adott koncertek promóciójára fordíthatják.

A sikeres vidéki pályázó klubok között van mások mellett a pécsi Nappali Bár, a bajai Armstrong Club, a szarvasi Zebra Club, a Miskolci Kulturális Központ, a szegedi JATE Klub, a székesfehérvári Fezen Klub, a soproni Hangár Music Garden, a debreceni Incognito Club, az egri Gödör Klub, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, a tatabányai Roxxy Music Club, a gödöllői Trafo Club, a kaposvári Hang-Ár Music Pub, a nyíregyházi Club Hollywood, a szombathelyi AGORA Művelődési és Sportház, a salföldi Faluház és a nagykanizsai Kanizsai Jazz Klub.

A határon túlról hat erdélyi klub - köztük például a kolozsvári Atelier kultúrkocsma - kapott támogatást, a Felvidékről négyen, így például a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Club, a Vajdaságból pedig a szabadkai Klein House.

A nyertes budapesti klubok között van többek között az A38 hajó, a Budapest Jazz Club, a Budavári Művelődési Ház, a Fészek Kulturális Központ, a Fonó Budai Zeneház, a Gödör Klub, a Kobuci Kert és a Kuplung Klub.


CSTP, Cseh Tamás Program, NKA, Hangfoglaló Program, pályázat

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek