Hogy került Johnny Depp az Oasisbe?

2017/09/27  ·     ·  Juhász Vali

Tudjátok, mi az a cameo? Nem, nem a zenekarról van szó, akik a Word Up!-pal lettek méltán híresek, és nem is a görög szigetről. A "cameo" egy apró, de emlékezetes rész egy filmben, sorozatban vagy zeneszámban, amit egy (másik) híres színész/zenész ad elő.

Hogy került Johnny Depp az Oasisbe?

Például Bob Dylan Londonban forgatott Subterranean Homesick Blues klipjében Allen Ginsberg amerikai költő jelenik meg. Ugyanő, saját magát alakítva, a Kopaszkutya című magyar film elején is megjelenik. Vagy ott van a Magyar vándor című film: egyes jeleneteiben kifejezetten a cameo a humor forrása, pl. amikor a karavánszerájban a turbános vendégek a gyakori török személyneveket sorolják, és végül Bárdy György mondja be a Jumurdzsákot. Ehhez hasonlóan a korábbi szerepére utalva tűnik fel Helyey László Mátyás királyként, vagy Zenthe Ferenc mint a Tenkes kapitánya. Ismert foglalkozásuk okán kelt derültséget, hogy Fekete László játssza Toldi szerepét, a reneszánsz énekest pedig Korda György...

A zenében nem ennyire látványosak ezek a vendégszereplések, különféle okokból olykor nem is látszanak az érintettek, de izgalmas tudni, hogy kik és hova "ugrottak be", mert ez is bizonyítja, hogy a zene sokkal szabadabb dolog, mint azt néha gondoljuk.

 

Johnny Depp

Johnny Deppet általában frusztrált rocksztárként jellemzik, de az Oasis ''Fade In-out"-jában játszott slide-gitáron (ez azt jelenti, hogy blues-os hangzást érnek el egy, a húrokon mozgatott tárggyal), és ritmusgitáron működött közre Shane MacGowan mellett a Top of the Pops-ban.

 

Sheryl Crow

Sheryl Crow háttérénekes is volt: Michael Jackson-nal turnézott a Bad album világkörüli turnéján.

Taylor Hawkins

De Sheryl Crow-nak is megvolt a saját vendégzenésze. Tudtad például, hogy az "If It Make You Happy" című Sheryl-dalban Taylor Hawkins dobolt a Foo Fighters-ből ? Hát most már tudjuk.

 

Paul McCartney

Paul McCartney valószínűleg több felvételen működött közre, mint bárki más, de még mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, hogy a Beach Boys ''Vegetables'' című dalában zenélt a háttérben.

 

Brian Jones

Brian Jones a Rolling Stones-ból szaxofonozott a The Beatles "You Know My Name (Look Up The Number)" című nótájában, ami 1970-ben jelent meg a "Let It Be" B-oldalaként.

 

Stevie Wonder

Stevie Wonder talán a legnagyobb legendája a 70-es éveknek. A nagyszerű billentyűs az évek során sokszor vett rész szájharmonikásként különböző produkciókban. Játszott Chaka Khan "I Feel For You"-jában és a Eurythmics "There Must Be An Angel" című dalában.

 

Dave Grohl

Dave Grohl gitárosként működött közre David Bowie Neil Young-feldolgozásában, az "I've Waiting For You"-ban. Vajon miért? Mert Bowie felhívta és megkérte erre.

 

 Michael Jackson

Michael Jackson vokálozott a "Girls, girls, girls"-ben. Nem, nem a Motley Crue-félében, hanem Jay Z trackjében a The Blueprint című albumról.

 

Eddie Van Halen

Eddie Van Halen saját rockstílusát tette bele Michael Jackson "Beat It" -jébe, talán ez minden idők legnagyobb rock / pop crossover gitárszólója. Akkoriban nem engedhette meg magának, hogy szerepeljen a videóklipben, így sokan nem is tudtak róla, hogy bizony ő nyomta azt a remek szólót.

 

Eric Clapton

Mi az, amit legjobban szeretünk Eric Claptontól? Rengeteg ember tud mondani legalább egyvalamit, de az biztos, hogy a The Beatles "While My Guitar Gently Weeps" nem hangzana olyan fenségesen, ha nem Mr. Lassúkezű játékával hallanánk...

A cikk forrása

 

Johnny Depp, Oasis, cameo, Sheryl Crow, Paul McCartney, Brian Jones, Stevie Wonder, Dave Grohl, Eric Clapton, Michael Jackson

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek