Ian Anderson elhozza a best of Jethro Tull-t

2016/11/16  ·     ·  koncert.hu

Ian Anderson több különböző programmal is járja a világot. Budapestre 2017. február 18-án egy best of műsorral érkezik, a már megszokott helyszínre, a Budapest Kongresszusi Központba.

Ian Anderson elhozza a best of Jethro Tull-t

A két részes, két órás műsort ezúttal is színvonalas videó vetítések teszik még elevenebbé, és a kísérő zenészek is jól ismertek lehetnek a korábbi fellépésekről: Iant David Goodier basszusgitáros, John O'Hara billentyűs, Florian Opahle gitáros és Scott Hammond ütős kíséri el a turnéra.

Ian Anderson aktívan gondozta a Jethro Tull örökségét. A Thick As A Brick második részének, valamit a Homo Erraticuscímű új lemezének kiadása után idén a korábbi klasszikus Tull lemezekkel foglalkozott, hogy a zenegyűjtők számára vonzó és emlékezetes körítésben tehesse ismét közzé ezeket a felvételeket. A zenekar második, Stand Up című albumának felújított változata is: a The Elevated Editional címet kapó kiadvány egy 2 CD-ből és 1 DVD-ből álló csomag részeként jelenik meg újra november közepén.

 

A zenekar egyedülálló karriert futott az időközben eltelt több mint 40 évben: összesen több mint 30 nagylemezt, koncertfelvételt és válogatás albumot adtak ki, melyekből több mint 50 millió példányt adtak el.

 

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek