Ilyen még nem volt Magyarországon: egyetemen oktatják a könnyűzenét!

2017/12/16  ·     ·  koncert.hu, MTI

Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen. Ilyen jellegű kurzus eddig még nem volt Magyarországon.

Ilyen még nem volt Magyarországon: egyetemen oktatják a könnyűzenét!

A első félév mintegy 40 hallgatóval indulhat a következő szemesztertől. Dob, basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek és ének közül választhatnak a jelentkezők, az oktatók egy részét a Kőbányai Zenei Stúdió adja majd, időnkét pedig más rockzenészeket is felkérnek, hogy tartsanak előadást a hallgatóknak. Az a terv, hogy a kurzust először akkreditált szakká fejlesztik, és később szó lehet akár zenei menedzser vagy hangmérnök képzések indításáról is.

"Történelmi jelentőségű hazánkban ez a mai nap, hiszen sokáig óriási szakadék állt a klasszikus és a könnyű zenészek között. Hisszük, hogy a zene világában csak két kategória létezik: a jó és a rossz zene" – mondta Lakatos Péter, a Zeneművészeti Kar dékánja.

A diákok a képzés során ismereteket szerezhetnek a könnyűzenei stílusokban alkalmazott hangszerek használatáról, az énektechnikáról, a zenekari munka sajátosságairól, az élő koncertek technikai és zenei követelményeiről, és megtanulhatják, hogyan kell stúdiófelvételt készíteni.

Mivel a hazai felsőoktatási intézmények közül a Debreceni Egyetemen tanul a legtöbb, mintegy 6 ezer külföldi diák, ezért a kurzust angol nyelven is meghirdették.

A képzésre január 17-ig lehet jelentkezni a Zeneművészeti Kar honlapján, a szintfelmérő felvételit január 19-én tartják.

További információ: music.unideb.hu

egyetem, Kőbányai Zenei Stúdió, zeneoktatás, felsőoktatás

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek