Jártál annak idején a Fekete Lyukba?

2018/04/13  ·     ·  koncert.hu

Ha igen, és erről nem csak (homályos) emlékeid vannak, hanem tárgyi "bizonyítékaid" is, most nagy szükség van a segítségedre!

Jártál annak idején a Fekete Lyukba?

A Yuk népszerűsége csúcspontján annyira kedvelt hely volt, hogy sokszor a koncertre érkezők nem fértek le a szórakozóhelyre, így a nézők egy része folyamatosan az utcán ácsorgott. 1989-ben szinte nem volt olyan koncert, ami ne lett volna teltházas, a kint rekedtek pedig a bejárat előtt szórakoztatták magukat. A szervezők koncertjegy nyomtatással nem bíbelődtek – valószínűleg az országban először – kézfejre kapott tintás pecséttel lehetett bejutni a helyszínre. (Forrás: Retró Legendák)

Drogok, alkohol, verekedés – és rengeteg furcsa kinézetű fiatal. Így jellemezték a legtöbben a ’80-as években a “pokol tornácának” is becézett Fekete Lyukat, amely a magyar alternatív kultúra hazai központjaként működött egy olyan társadalomban, ahol a szabadság nem volt része a mindennapoknak. A hely jelentősége mai szemmel nézve is megkérdőjelezhetetlen, hiszen ami itt történt, az példaként szolgált a későbbi híres klubok létrehozásánál, de a mai romkocsmákban is fellelhetőek azok az elemek, amelyek egykor az itt létező szubkultúrákban jelentek meg.

A Fekete Lyuk 1994-es bezárásával kapcsolatban sok kérdés merül fel: hivatalosan az él a népi emlékezetben, hogy egy késelés (két fiatal összeveszett egy lányon) vágta ki a biztosítékot a hatóságoknál, de az is lehet, hogy egész más dolgok állnak a háttérben, például a Vörösmarty Művelődési Ház igazgatója, akivel sajnos összerúgta a port a klub vezetősége. Bizonyíték persze nincs.

A Rolling Stone Magazine által egykor az év helyének választott Fekete Lyuk rossz híre ellenére mai napig jelentős, mert észrevétlenül, tudat alatt forradalmat csinált. A folyamat, amit elindított – szintén észrevétlenül – a mai napig is zajlik... (Forrás: We Love Budapest)

Számos ma is létező alternatív, rock, punk, vagy éppen metal zenekar köszönhette a helynek ismeretségét. Az akkoriban itt fellépő zenekarok közül többen azóta országos, sőt európai hírnévre tettek szert (Sex Action, Aurora, F.O.S., Kispál és a borz, P.U.F., Sziámi, Vaszlavik, Tankcsapda, Vidámpark , Kretens, Független adó, Trottel, Rés, Perfect Name, V.H.K stb...), valamint neves külföldi előadók is ellátogattak ide (No Means No, Fugazzi, Chumbawamba, stb...).

Ez utóbbi idézet Nagy Gyulától származik, akinek a neve egybefolyt a Fekete Lyuk létezésével és történetével, és aki most az alábbi felhívást tette közzé:

Tisztelt volt Lyukba járó társaim. Már biztos, hogy ősszel a Kiscelli Múzeumban egy hat hónapig nyitva tartó tárlat nyílik a Fekete Lyuk Klubról. Ezért kérek mindenkit, akik rendelkeznek bármi jellegű dokumentummal (képek, plakát, szóró, jegy, tagsági stb), azok jó minőségű beszkennelt, lementett állapotban a feketelyuk@t-online.hu email címre küldje el azokat. Köszönettel:Nagy Gyula

Hajrá!


 

 

Szólj hozzá!


Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a Budapest Parkban – mi jöhet még?

Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a...

A jamaicai világsztár már megadta az alaphangot a Budapest Parkban, ami után hivatalosan is kijelenthető, hogy megérkezett a nyár. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...

Itt senki nem akarja elhitetni velünk, hogy most írják újra a rocktörténelmet

Június 4. és 7. között ismét a Mátra, pontosabban Sástó lesz az a hely, ahol négy nap alatt nagyjából hét évtized rock- és poptörténete vonul fel egymás után. Az idei Tribute Maratonon 54 zenekar lép színpadra, és a fesztivál egyik legszórakoztatóbb sajátossága továbbra is az, hogy teljesen természetesnek veszi: ugyanazon az...
Új koncertek