Klubok, koncerthelyszínek, figyelem!

2018/09/04  ·     ·  koncert.hu

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program ötödik alkalommal hirdeti meg a könnyűzenei koncerthelyszíneknek szóló pályázatát a Klubtámogató Alprogram keretében. Október 10-ig várják a pályázatokat!

Klubok, koncerthelyszínek, figyelem!

Amit a pályázatról tudni kell:

  • Ebben az évadban 210 millió forint áll a klubok rendelkezésére.

  • Az NKA honlapján három altémában érhető el a pályázat: külön keret áll rendelkezésre a fővárosi, a vidéki és a határon túli pályázók számára.

  • A legnagyobb összegre most is a vidéki klubok jelentkezhetnek: 145 millió forint van arra, hogy a fővároson kívül minden megyében legalább egy olyan könnyűzenei koncerthelyszín tartósan működjön, ahol az élőzenei koncertet vállaló előadók rendszeresen felléphetnek.

  • A fővárosi koncerthelyszínek pályázataira 50 millió forintot irányzott elő az NKA, míg a határon túli intézmények számára rendelkezésre álló tervezett keret 15 millió forint.

  • A támogatásban részesülő klubok az eddigiekhez hasonlóan idén is olyan belépőjegyes koncertekre kaphatnak pályázati forrást, ahol élőben hallhatók a magyar formációk.

  • Az elnyert támogatás nagyobbik részét a zenekarok fellépti díjára, kisebb hányadát pedig az adott koncertek promóciójára fordíthatják.

  • A pályázatok beadására – amelyet az NKA honlapján keresztül lehet megtenni – egy hónap áll rendelkezésre, a beadási határidő október 10., éjfél.

NKA, Hangfoglaló, pályázat, támogatás, koncerthelyszínek

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek