Licitáltál már életedben – úgy igaziból? A jubileumi plakátaukció zenés-koncertes különlegességeiből válogattunk

2017/09/12  ·     ·  mmi

Idén ősszel immár ötödik alkalommal rendezi meg a BÁV plakátaukcióját, amelynek legjobban várt tétele – ahogy a sajtóban látjuk – Herpai Zoltán legendás, nemzetközi szinten is igen keresett King Kong plakátja lesz. Minket mégsem ez a plakát érdekel...

Licitáltál már életedben – úgy igaziból? A jubileumi plakátaukció zenés-koncertes különlegességeiből válogattunk

Az árverés kínálata eltér az eddigiektől abban, hogy most igen erős lesz a felhozatal a zenés- és koncertfilmekből.

Már a látvány is simogatja a lelket, főleg azokét, akik annak idején még láthatták őket itt-ott. Amiért meg különösen örülünk a plakátaukcióknak, azt az egyik leghíresebb magyar plakáttervező, Szyksznian Wanda fogalmazta meg:

"Az utóbbi években megszűnt a plakát, mint műfaj. Azt nem lehet fióknak csinálni. Pardon. Én legalábbis nem tudok a fióknak dolgozni. A filmeknél manapság átvesszük a külföldi gyártótól a plakátokat, nem mi készítjük. Gyakorlatilag halott a műfaj, illetve átalakult. Ez a hordozó ma már nem bír olyan hanggal, erővel, mint mikor még nem volt internet, vagy sok televíziós csatorna. Egészen más volt az értéke, jelentősége, funkciója, mint ma." (Forrás)

Ma már a koncertplakátok sem kifejezetten grafikai alkotások, hanem egyfajta kiszorítósdi egy kiváló minőségű fotó és a minél több információ között. A grafika mint olyan szinte eltűnt a poszterekről, mert a rohanó világban annak is az arcába kell tolni az eseményt, akival éppen a villamos zakatol el a hirdetőoszlop mellett, tehát "művészkedésre" nincs lehetőség. (Üdító kivétel volt az Állami Operaház plakátkampánya, de az is leginkább fotókkal dolgozott.)

Kiválasztottuk azt a tíz számunkra legizgalmasabb tételt, amelyre licitálnánk szívesen.

ABBA The Movie (1978)
svéd-ausztrál film, rendezte: Lasse Hallström
A film a zenekar tomboló sikerű ausztrál turnéját kísérte végig, a repertoárt kéttucatnyi slágerrel illusztrálva.
Grafika:
Koppány-Hódosi
Kikiáltási ára: 34.000 HUF

Queen Live in Budapest (1987 )
amerikai film, rendezte: Zsombolyai János
Itt írtunk róla
Kikiáltási ára: 20.000 HUF

LGT koncert (1977)
Kikiáltási ára: 30.000 HUF

Kétségbeesve keresem Susant (1985)
amerikai film, rendezte: Susan Seidelman
Immáron ikonikus, thrillerbe oltott vígjáték két kitűnő színésznővel a főszerepekben. Madonna alakítja az igazi Susant, Rosanna Arquette a mását. Nehéz eldönteni, melyikük a jobb...
Grafika: Ducki Krzysztof
Kikiáltási ára: 32.000 HUF

Mary Poppins (1984)
amerikai film, rendezte: Robert Stevenson
A Disney stúdió 1964-ben bemutatott, igen nagy sikerű filmjének alapjául P. L. Travers: A csudálatos Mary című könyve szolgált. A főszerepet alakító Julie Andrews ezzel a szereppel nyerte meg élete első Oscar-díját.
Grafika: Berta Gábor
Kikiáltási ára: 40.000 HUF

Gemini (1966)
Biankó plakát, vagyis a koncertszervezők mindig ráírták az aktuális dátumot. Egy helyet ki kellett hagyni, hogy ezzel ne tegyék tönkre a képi részt.
Grafikus:
Szyksznian Wanda
Szyksznian Wanda tizenévesen tervezte az első plakátot az Illés zenekarnak, majd a hazai pop-rock műfaj egyik legfontosabb lemezborító-tervezőjeként szerzett magának hírnevet.
Kikiáltási ára: 30.000 HUF

IGAZI KÜLÖNLEGESSÉG: Az Illés összes tagja által dedikált plakát (1971)
Ez a plakát is Szyksznian Wanda munkája, és mivel dedikált, így a kikiáltási ára is lényegesen magasabb, mint a többié: 100.000 HUF

Illés (1969)
Még egy biankó plakát Szyksznian Wandától. Megsúgjuk: ez az egyik kedvencünk.
Kikiáltási ára: 40.000 HUF

Kabaré/Cabaret (1973)
amerikai film, rendezte: Bob Fosse
A Liza Minelli, Michael York és Joel Grey főszereplésével készült  "felnőtt musical" az 1966-os Broadway Kabaré musical adaptációja. 8 Oscar-t kapott, és további díjainak felsorolása is sokáig tartana.
Grafika: Kemény György
Kikiáltási ára: 38.000 HUF

Üvegtörők/Breaking Glass (1981)
amerikai film, rendezte: Brian Gibson
Ha azt mondom: ÜVEGTÖRŐK, te azt mondod: Hazel O’Connor. Kultuszfilm a punk és a a showbusiness  találkozásáról.
Grafika: Varga László
Kikiáltási ára: 32.000 HUF
♦♦♦
Még órákig tudnánk válogatni úgy, hogy észrevétlenül átcsúsznánk a "sima" filmes plakátokon keresztül a "csak" plakátokig. Egy letűnt kor lenyomatai ezek, és reméljük, akikhez kerülnek, nem pusztán dekorációnak vásárolják meg őket, bár annak is kiválóan megfelelnek, hanem szerelmesesi is ezeknek, mint a Plakátfiú, aknek ezennel köszönjük a segítséget.
A teljes katalógus itt található, érdemes végiglapozni – de szánjatok rá időt.
A végére beillesztjük az egyik (másik) kedvencünket:
Fizessen elő a Baromfi tenyésztés című szaklapra/1958 Gál Mátyás (graf.)
plakátaukció, zenés filmek, árverés, BÁV

 

 

Szólj hozzá!


 Mindenféle harmonikák  vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi...

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását Placebo RE:CREATED címmel és egy ünnepi turnét is, ahol a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai lesznek a középpontban. Brian Molko és csapata 10 év után koncerteznek ismét Budapesten,...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...
Új koncertek