Március 15-én adját át az első Máté Péter-díjat!

2018/02/15  ·     ·  koncert.hu, MTI

Bővült az állami művészeti középdíjak sora:az első Máté Péter-díjat a könnyűzenei és dzsesszművészek elismerésére a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adják át. Minden évben három személy kaphatja a díjat.

Fotó: MTI Archív/Hámor Szabolcs

A sajtóbejelentésen elhangzott, hogy az 1984-ben 37 évesen elhunyt Máté Péter pályája és rövid alkotói időszaka gazdag, termékeny és szerteágazó, hiszen nemcsak kiváló előadóművész, zeneszerző és szövegíró volt, hangszerelőként is nagyot alkotott.

A Máté Péter-díj emlékéremmel, oklevéllel, pénzjutalommal (ez az illetményalap harmincszorosa, jelenleg mintegy 1,16 millió forint) és nyugdíj-hozzájárulással jár, utóbbi a Magyar Művészeti Akadémiától.

A Máté Péter-díj nyerteseiről egy öttagú, négyéves mandátumot kapott bizottság dönt, ebben Frenreisz Károly Kossuth-díjas rockzenész; Horváth Gergely rádiós szerkesztő, Zsoldos Béla dzsesszzenész, a Zeneakadémia dzsessz tanszékének docense; Tóth Tibor, a Music Hungary főtitkára, valamint a Magyar Művészeti Akadémia egy későbbiekben megnevezett delegáltja kapott helyet.

"Máté Péter nagyon sokat tett a zenéért, kitűnő énekes volt, slágerei a mai napig jelen vannak az életünkben. A könnyűzene eddig kicsit megtűrt volt a Liszt-díjban, az új díj megtiszteltetés a műfaj számára" – mondta Frenreisz Károly a sajtótájékoztatón. Zsoldos Béla hozzáfűzte: Máté Péter, akit a szakma és a közönség egyaránt szeretett, "energiagyár volt és senkitől nem sajnálta a segítséget".

A díj névadójának özvegye, Máté Edit nem tudott jelen lenni az eseményen, de mint elhangzott, hozzájárult  a névhasználathoz.

Máté Péter 1947. február 4-én született Budapesten. Első rádiófelvétele 1967-ben készült, 1973-ban a Hull az elsárgult levél című dala első lett a Made in Hungary táncdalszemlén. Díjat nyert egy írországi tehetségkutató versenyen, Elmegyek című dala - Nicolas címmel - Sylvie Vartan francia sanzonénekesnő előadásában lett világhírű.

Írt két musicalt, mintegy 150 számot komponált, életében hat hanglemeze jelent meg. Mindössze 37 éves volt, amikor 1984-ben szívrohamban elhunyt. Dalai ma is népszerűek, közöttük például az Azért vannak a jó barátok, az Ott állsz az út végén, a Kell, hogy várj, a Hazám, az Egyszer véget ér, a Régi út, a Hazám, az Ez majdnem szerelem volt, az Egy darabot a szívemből vagy a Zene nélkül mit érek én.

Máté Péter-díj, állami elismerés, könnyűzene, NKA, Hangfoglaló

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek