Az Őrölt Nők Ketrece

Meghalt a hetvenes évek tinédzsersztárja

2017/11/22  ·     ·  koncert.hu, MTI

67 éves korában elhunyt David Cassidy amerikai színész, énekes, a hetvenes évek tinédzsersztárja – tudatta a The Hollywood Reporter online kiadása.

Meghalt a hetvenes évek tinédzsersztárja

Cassidy kedden hunyt el szerettei körében, a floridai Fort Lauderdale egyik kórházában - közölte a lappal szóvivője. A sztárt néhány nappal korábban súlyos állapotban vitték a kórházba, több szervének működése leállt.

Februárban bejelentette, hogy demenciában szenved, ezért nem ad több koncertet, egészségére koncentrál és "élvezi az életet". A bejelentés azután történt, hogy a kaliforniai Agoura Hillsben, búcsúturnéjának egy koncertje közben elfelejtette dalai szövegét, botladozott, majdnem elesett.

Az 1950-ben született Cassidy az 1970-től 1974-ig futó, The Partridge Family című tévésorozat lányos arcú főszereplőjeként lett a tizenéves lányok kedvence. A széria egy kertvárosi családról szólt, Partrigde-ék az özvegy édesanya vezetésével családi zenekarban játszottak. Az öt gyerek egyike volt Keith, az énekes-gitáros. Az egyes epizódok arról szóltak, hogy a család új dalt komponált. Cassidy valóban énekelt és gitározott, az anyát játszó Shirley Jones – a való életben Cassidy nevelőanyja – adta a háttérvokált, a többi szereplő azonban csak tátogott és eljátszotta, hogy zenél. A családi zenekar első kislemeze, az I Think I Love You a slágerlisták élére tört, több mint ötmilliót adtak el belőle. A The Partrigde Family nyolc albumot jelentetett meg.

Cassidy később öt szólóalbumot is kiadott, teltházas szólókoncerteken lépett fel egészen az 1990-es évekig, lemezeiből több mint 30 millió fogyott el. Számos családi tévésorozatban szerepelt, egyszer Emmy-díjra is jelölték.

David Cassidy, gyász

 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek