Elhunyt Lénárd László
1965. 05. 12 – 2022. 08.02.
A Hammerworld webhelyének nyitóoldalán áll a fenti szomorú bejelentés.
Mit is tudnék írni egy barát hirtelen-váratlan elvesztésekor?
Annak idején, mikor a Rockinformot 30 éve, 1992 nyarán elindítottuk, ők már régi motorosok voltak a rockzenei magazinok kiadása terén, hiszen gyerekkori barátjával, Cselőtei „Cselő” Lacival közösen (Lénárd Lacinak még csak beceneve sem volt, egyszerűen ő volt „a Lénárd”, meg egymás közt persze Laci) már a szocializmusban, 1986-ban, a tinédzserkorból épp hogy kinőve elindították – eleinte rajongói magazinként (fanzine) és nagyjából félévenkénti megjelenéssel, kis példányszámban – a Metallica Hungarica rockmagazint (a rock alatt itt a hard rockot és a heavy metalt értve), amely az egész szocialista táborban az első ilyen jellegű kiadvány volt, és míg eleinte csak koncerteken terjesztették, az utolsó lapszám már országos terjesztéssel, 30 ezres példányszámban jelent meg.
A magazin aztán 1989-ben bekerült az éppen nemzetközi terjeszkedésbe kezdő angol Metal Hammer magazin hálózatába annak német leágazása révén, és onnantól az anyalaptól átvett cikkekkel is színesedett. Ekkortól egészen 2003-ig Metal Hammer Hungarica, illetve Metal Hammer H. néven jelent meg, majd a 151. lapszámtól a Hammerworld névre váltottak. A magazin a mai napig megjelenik nyomtatásban is, az egyetlen országos terjesztésű ilyen jellegű hazai kiadványként. Mint Lénárd Laci egy beszélgetésünk során elmondta, igazából már veszteséges, de presztízsből még kiadják, amíg a kiadó egyéb tevékenységeiből van annyi nyeresége a cégnek, hogy érdemesnek látják ezt megtenni.
Közel egyívásúak vagyunk (olyan nehéz azt írni, hogy voltunk), Laci majdnem napra pontosan 1 évvel volt nálam fiatalabb. Eleinte mindenféle sajtótájékoztatókon találkoztunk – persze lehet, hogy koncerteket még korábban, csak senki nem tudta a másikról, hogy kicsoda –, beszélgettünk zenéről és minden egyébről, aztán persze azokon a koncerteken is folytattuk az eszmecserét, ahol mindketten jelent voltunk, például az egykori, Csörsz utcai Wigwamban és a ma (szerintem borzalmas) Liget diszkóként működő, leánykorában Jurta színházként funkcionáló szép emlékű E klubban (hiányát és a többi rockklubét fájdalmasan érezzük, pedig a ’90-es években mennyi volt – Tüzes Víz, Black Jack, Wigwam, Riff-Rööfff, Viking, Patkánylyuk, csak ami hirtelen eszembe jut…).
Az évek során Cselővel meg vele is egészen összebarátkoztunk, meg (akkor még csak) kedvesével, Marcsival is, aki, mint kiderült, akkoriban a lakásomtól két sarokra tanított angolt egy gimiben. Olyannyira, hogy még az esküvőjükre is meghívót kaptam, persze, ki nem hagytam volna, maga a meghívó még meg is van valahol (az esküvő utáni bulin, amelyre a Riff-Rööfff klubban került sor, a friss házasok hazai kedvencei, a Black-Out és a Mood együttes koncertjét élvezhették a meghívottak).
A zenei világunk jórészt más volt, viszonylag kis átfedéssel (én hallgatok metált és hard rockot is, és járok is ilyen koncertekre, míg őt nem nagyon vonzotta az alter és a punk közeg, ami nekem a fő csapásirány, ezért Laci szokta is mondogatni, ha valami metálkoncerten futottunk bele ismerősökbe, és a beszélgetések során egyes zenekarok neve nekem nem mondott semmit, hogy „Zerge nem rocker”, amiben igaza is volt), de bármikor nagyon jókat tudtunk beszélgetni mindenféle témákról.
Számomra fájdalmas veszteség a halála, még ha az utóbbi időben jóval kevesebbet találkoztunk is, mint az 1990-es és 2000-es években.
A végére szemlézek még egy keveset az életrajzából a fentieken túl – ezeket nagyrészt a Hammerworld weblapjáról puskáztam, ők sokkal szebben összegyűjtötték, mint én tudtam volna.
A Metal Hammerről már volt szó, a lap az 1986-is indulás óta eltelt évek során többször is nevet változtatott, 2003 óta Hammerworld néven fut, és 2008 óta internetes webhelyként is elérhető, Laci főállásban ezek főszerkesztőjeként tevékenykedett, de emellett számos egyéb rockzenével kapcsolatos dologgal is foglalkozott.
A ’90-es évek első felében volt a Petőfi rádió Heavy Metal Híradó és Metal Éj című műsorainak zenei szerkesztője is, és számos más rádió- és tévéprogramban szerepelt riporterként vagy épp zenei szakértőként.
1997-ben nyitottak egy lemezboltot Hammer Zenebarlang néven, amely később országos hálózattá bővült.
A Metal Hammer magazin felügyelete alatt 1998-ban létrehozta a Hammer Records lemezkiadót, amely számtalan hazai zenekar lemezét jelentette és jelenteti meg (gyakorlatilag szinte az összes magyar rockzenekarét, sokat visszamenőleg is), összesen több mint 900 kiadvány fűződik a kiadó nevéhez, az ismertebb nevek (Ossian, Pokolgép, Moby Dick, Karthago, Beatrice, Mobilmánia) mellett olyan, talán (mára) kevésbé ismert együttesek felvételeit is gondozza, mint személyes kedvenceim, a Black-Out, a Cool Head Clan, az Akela és a Nevergreen, valamint olyan visszatekintő anyagokat, mint a Classica és a Sámán felvételei. A teljes listát nem sorolom fel, a kimaradtaktól elnézést.
Laci emellett koncertszervezőként is kivette a részét a hazai rockéletből, olyan fesztiválok létrehozásával (a Concerto Music szervezőiroda gárdájával vállvetve), mint a Summer Rocks, illetve – amíg volt a Szigeten rockzene – a Sziget fesztivál Hammerworld nagyszínpadának egyik szervezője is volt (a név kötelez), szintén a Concertóval együttműködve, de kisebb koncertek szervezésében is részt vett úgy hazai, mint külföldi együttesek részére.
Emellett nagy figyelmet fordított a feltörekvő együttesekre is, az általa szerkesztett Demonstráció válogatásalbumok (lásd még: demó) több addig ismeretlen zenekarnak adtak lehetőséget a bemutatkozásra, aztán volt, akinek ez meghozta az ismertséget, volt, akinek nem, de legalább az esélyt megkapták (és a Metal Hammer is eleinte kazettamelléklettel jelent, majd a mai napig CD-melléklettel jelenik meg, hogy ne csak az írásokból ismerhesse meg az olvasó a cikkekben szereplő együtteseket).
Szerencsés embernek mondhatta magát, mert munkája a hobbija és a szenvedélye is volt. Legjobban az élő zenét szerette, a koncerteken érezte igazán elemében magát, imádta az élő zenét, azt vallotta, hogy a dalok a színpadon kelnek igazán életre, ott teljesednek ki.
Méltán nevezhetjük a rendszerváltás utáni hazai rockzenei újságírás egyik úttörőjének, aki elhivatottságával és munkásságával maradandó nyomot hagyott a magyar rockzenei közegben, és elmondhatjuk, hogy ha ő nincs, valószínűleg a jelenlegi hazai rockzenei élet, legalábbis annak a heavy metalt és hard rockot felölelő szelete sem lenne ugyanaz.
Én utoljára az utolsó, 2019-es Sziget fesztivál első előtti napján találkoztam vele (a Covid aztán sok koncertnek betett, ahol összefuthattunk volna), épp sorban álltunk a jegyünkért, mint mondta, ő nem magának, hanem a fiának viszi. Most pedig a hír: „rövid, súlyos betegség után elhunyt”.
Az emberben akaratlanul is feltolul Kosztolányi Halotti beszéde.
Mivel sem ő nem volt igazán vallásos, sem én nem vagyok az, nem is tudom, hogyan lehetne ilyenkor méltó módon elköszönni.
Talán ennek ellenére mégis jó lesz az Isten veled, barátom!
Nyugodj békében!
Lénárd László, hammerworld, gyász
Szólj hozzá!