Nem fogod elhinni, hány előadóművész van Magyarországon...

2017/12/15  ·     ·  koncert.hu, MTI

Már az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) is a tízezredik tagját regisztrálta a minap: Szenthelyi Krisztián énekművésznek Sztevanovity Zorán, az egyesület elnökségének tagja és Gyimesi László elnök adta át az ezt tanúsító plakettet.

Nem fogod elhinni, hány előadóművész van Magyarországon...

Szenthelyi Krisztián a Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnáziumban érettségizett, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakiskola tanulója lett, ahol Barna Júliától tanulhat. Jövőbeni tervei közé tartozik a Zeneakadémia elvégzése. Tizenhét éves kora óta koncertezik, első fellépése 2015-ben volt. Koncertezett már Oroszországban, Litvániában, Észtországban és Lettországban, valamint több magyarországi helyszínen. Részt vett az V. Gregor József Énekversenyen, ahol második helyezést ért el, valamint Kodály-díjat kapott.

Az EJI csaknem három évtizedes múltja során regisztrált tagjainak köre folyamatosan bővül. Az egyéni regisztrációs rendszert 2000 óta működteti az egyesület, akkor még mindössze 690 regisztrált tagot számlált. Az elmúlt tizenhét év alatt ez a szám csaknem tizenötszörösére emelkedett – közölte az EJI szerdán az MTI-vel.

A kommüniké idézi Sztevanovity Zoránt, aki a díjátadón hangsúlyozta: büszkék arra, hogy kivívták az előadóművészek bizalmát és rájuk bízzák jogdíjaik intézését.

"Az elmúlt évtizedekben a regisztrált előadóművészek számának bővülése arányosan növekedett azzal, ahogyan a jogdíj egyre nagyobb részét tudtuk egyre pontosabban és arányosabban felosztani.

2016-ban a jogosult 66 ezer előadóművész között már több mint 2 milliárd forint jogdíjat osztottunk fel" – emelte ki az előadó. Hozzátette: a bizalmat az egyesület munkájának szigorú törvényi szabályozása is erősíti.

Az elmúlt tíz évben az EJI éves bevétele megduplázódott, a felosztott jogdíj összege pedig a 2007-es 355 millióról 2016-ra 2,2 milliárd forintra növekedett. Mint írták, az EJI alapfeladatának tartja tagjai érdekeinek teljes körű védelmét, valamint a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását. Emellett aktívan részt vesz a szerzői jogok védelmére irányuló társadalmi szervezetek szakmai munkájában, amelynek köszönhetően a szerzői jogok védelmével összefüggő kérdések között, illetve a jogszabály-előkészítés során arányos súllyal jelenhetnek meg az előadóművészek érdekei is.

 

Artisjus, zeneszerzők, szövegírók, jogdíj, pénz

 

 

Szólj hozzá!


Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Laurie Anderson üzenetet küld 2114-be – de vajon melyik zenésztől olvasnánk még levelet a jövőben?

Laurie Anderson ír egy művet, amelyet mi már nagy valószínűséggel soha nem olvashatunk el. A kéziratot ugyanis csak 2114-ben bontják fel egy norvég művészeti projekt részeként. Első hallásra ennek nem sok köze van a zenéhez, Anderson személye azonban rögtön más megvilágításba helyezi a történetet.

Negyven év, ugyanaz a medveverem – Budapestre jön a The Mission

Negyven évvel a megalakulása után ismét Budapesten koncertezik a The Mission: a brit goth rock és posztpunk egyik meghatározó zenekara 2027. május 9-én lép fel a Dürer Kertben. Wayne Husseyék ráadásul hosszú lemezszünet után új albummal is készülnek, így a Wasteland, a Severina vagy a Deliverance mellett jó eséllyel már friss...
Új koncertek