Pátkai Rozina döntős New Yorkban!

2013/11/25  ·     ·  Módra Ildikó

Pátkai Rozina dzsesszénekesnő bekerült a legjobb öt közé a világ egyik legrangosabb zenei megmérettetésén, a Made in New York Jazz Competition-ön.

Pátkai Rozina döntős New Yorkban!

Az idén augusztusban egy másik amerikai versenyen közönségdíjat nyert előadónak most a Made in New York Jazz Competition legendás dzsesszzenészekből álló zsűrijének szavazatai alapján sikerült bejutnia a legjobbak közé a szólóénekes kategóriában. Azt a jövő héten hirdetik ki, ki lesz az a tehetség, aki nem csak a legjobbnak járó díjat veheti át, de a többi döntőssel együtt tavasszal kiemelt vendégként színpadra léphet a New York-i fesztiválon.


A Made in New York Jazz Competition zsűrijében szerepel mások mellett Lenny White világhírű dzsesszdobos, Miles Davis egykori zenésztársa, Joe Lovano Grammy-díjas szaxofonos, valamint Randy Brecker többszörös Grammy-díjas trombitás. Az ötös döntőbe Pátkai Rozina mellett az olasz Anita Vitale, a lengyel Grzegorz Karnas, a kanadai Jaclyn Guillou és az orosz Juliana Rogacseva jutott be.

Pátkai Rozina augusztusban nyerte meg dzsessz kategóriában az amerikai Independent Music Awards (IMA) közönségdíját a Vocé e Eu című dallal. Albuma ugyanezzel a címmel szeptemberben jelent meg.

Az énekesnő olasz gyökerekkel rendelkezik. Klasszikus éneket tanult, és elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar és angol nyelvtanári szakát. Dzsesszéneket először Szolnoki Dórától tanult, majd az ETÜD Jazz Konzervatóriumban Winand Gábortól és Elsa Vallétól. Dzsesszzongorára Nagy János, hangképzésre Bátori Éva és Magyar Hajnal oktatta. Magyar és nemzetközi mesterkurzuson is részt vett. Tavaly Litvániában a Jazz Voices 2012 Nemzetközi Jazzének Versenyen elődöntőbe jutott. Játszott a Pátkai Rozina Trióval, 2012-ben kvintetté bővült a zenekar, és ezzel a formációval rögzítette lemezét (Tóth Mátyás gitár, Pecze Balázs trombita, Soós Márton nagybőgő, Cseh Balázs dob).


 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek