Menopauza

Presser Gábor és Adamis Anna megállapodott Kanye Westtel

2017/03/25  ·     ·  koncert.hu, MTI

Peren kívüli megállapodás született Presser Gábor és Adamis Anna, valamint az amerikai hiphopsztár, Kanye West között. A magyar szerzőpáros tavaly májusban perelte be Westet a Gyöngyhajú lány című dal engedély nélküli felhasználása miatt.

 Presser Gábor és Adamis Anna megállapodott Kanye Westtel

"Nagyon örülök, hogy vége van" - közölte Presser Gábor pénteken az MTI-vel. A zeneszerző nem sokkal azután mondta ezt, hogy kézbe vette a megállapodást, amelyről csütörtökön az amerikai Page Six hírportál adott hírt.

Presser Gábor hangsúlyozta: zárt megállapodás született, amelynek tartalmáról sem az érintettek, sem ügyvédjeik nem nyilatkozhatnak. Mint a Page Six írta, Presser Gábor és Adamis Anna ügyvédje tavaly májusban adta be keresetét a New York-i szövetségi bíróságon, és 2,5 millió dollárra (mai árfolyamon mintegy 717 millió forintra) perelték Kanye Westet, amiért a hiphop előadó szerintük engedély nélkül használta fel a Gyöngyhajú lányt  a New Slaves című dalában, amely a sztár 2013-ban megjelent Yeezus című albumán szerepel.

A több tízmilliós eladásokat produkáló Kanye West, a 39 éves amerikai előadó a New Slaves utolsó mintegy másfél percében használta fel hangmintaként a Presser Gábor zenéjére és Adamis Anna szövegére 1969-ben született Omega-számot, a Gyöngyhajú lányt. Még Kóbor János énekének egy részlete is hallható az eredetileg 1969-ben, az Omega 10000 lépés című albumán megjelent dalból.

Amerikai lapok tavaly novemberben arról írtak, hogy West ügyvédje indítványozta, a New York-i bíróság helyett Kaliforniában tárgyalják meg az ügyet. A sztár korábban azt állította, hogy engedély birtokában használta fel a magyar slágert. Presser Gábor kérte a bíróságot, hogy a tárgyalás helyszíne továbbra is New York maradjon.

Presser Gábor és Adamis Anna ügyvédei arra hivatkozva perelték be Westet, hogy Kanye West ügyvédei előzőleg mindössze 24 órát adtak a magyar szerzőpárosnak megadni az engedélyt a dal felhasználására. Később egy csaknem 10 ezer dolláros előleget küldtek, Presser Gábor és Adamis Anna azonban - amint ezt idén februárban a New York Post is felidézte - ehhez nem nyúltak hozzá, nem jött létre szerződés.

Kanye West Yeezus című lemeze eddig mintegy 500 ezer példányban fogyott, a sztárnak az albumot bemutató turnéjából befolyt bevétele elérte a 35 millió dollárt.

A Gyöngyhajú lányt számos alkalommal dolgozták fel, nemcsak hangmintaként, hanem teljes egészében külföldi előadók: közéjük tartozott a világhírű német Scorpions zenekar, amelyik White Dove címmel adta elő a dalt 1995-ben.

Amerikai popsztárok az elmúlt években előszeretettel használtak fel hangmintákat magyar dalokból. Ezek között volt 2010-ben Christina Aguilera Woohoo című száma, amely Kovács Kati Add már, Uram az esőt!-jéből, Koncz Tibor szerzeményéből egy dallamtöredéket használt fel. A lemez kísérőfüzetében feltüntették, hogy a Woohoo-ban Kovács Kati dalából hallható egy részlet.


 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek