Szenvedés, nagy érzelmek, katartikus düh – Chester Bennington

2017/07/21  ·     ·  Juhász Vali

Mikor arra adtam a fejem, hogy koncertekről, zenészekről írok (nemcsak) szubjektív cikkeket, reménykedtem abban, hogy nekrológot sohasem kell írnom. Ez sajnos nem jött be, hiszen már nem az elsőt kell rövid idő alatt közzétennünk.

R.I.P.

Chester Charles Bennington, akiről ez a megemlékezés szól, 1976-ban született az Arizona-állambeli Phoenix-ben. Édesanyja nővér, édesapja pedig nyomozó volt, aki szexuális bántalmazásokkal kapcsolatos bűncselekmények felderítésével foglalkozott. A szülők a kisfiú 11 éves korában elváltak, ő apjával maradt.

A válás után hamar megismerkedett a tudatmódosító szerekkel, egyre mélyebbre süllyedt és gyakorlatilag mindent kipróbált, amit csak lehetett. Később legyőzte a drogokat és ehhez a fegyveres mexikói drogkartellek fenyegetése is hozzájárult. Ahogy egy interjúban mesélte: "szívtunk, aztán arra tablettákat szedtünk, majd ópiumot füstöltünk és rengeteget ittunk - ez volt egy napunk a barátaimmal. Tulajdonképpen azt mondhatom, hogy nevetséges volt az egész, de valójában nem volt szép." 2011-ben aztán elhatározta, hogy nem csinálja ezt többet: "Nem akarok az az ember lenni többé".

Egy másik interjúban elmondta, hogy hétéves korában a család egyik idősebb barátja molesztálta. Akkor félt segítséget kérni, nem akarta, hogy az emberek hazugnak vagy melegnek gondolják, és a zaklatás 13 éves koráig folytatódott. Sokszor érezte azt, hogy mindenkit meg kéne ölni és kiszaladni a világból. Hogy megnyugtassa magát rajzolt, festett és verseket írt.

A zenei karrierje a Grey Dazed nevű zenekarban kezdődött, ahol egy kazettáig el is jutottak. Aztán a Linkin Park elődjénél, a Xero-nál elment egy énekes-meghallgatásra, felrúgva mindent, Kaliforniába utazott. 2000-ben megjelent a Linkin Park első lemeze, a Hybrid Theory. A szövegeket személyes élmények, tapasztalatok inspirálták. Erről Bennington így beszélt egy Rolling Stone interjúban: "Könnyű beleesni a "szegény én, jaj én szegény" típusú érzésekbe. Arról szól pl. a Crawling című dal, hogy miért vagyok én az oka annak, hogy így érzem magam. Valami van bennem, ami lehúz."

A dalok Bennington érzelmes, magas hangjának és Mike Shinoda kattogós hip-hop-stílusának kontrasztjára íródtak. Ők ketten együtt alkották meg a szövegeket.

2013-ban a Stone Temple Pilots kirúgta Scott Weilandot (aki 2015 decemberében halt meg drog-túladagolásban) és megkérték Chester Benningtont, hogy segítse ki őket énekesként (erről itt írtunk). Ez azért is volt nagyon izgalmas, mert Chesternek egyik gyermekkori nagy kedvence volt a STP. De ez teljesen más zenei világ volt, mint a Linkin Park. Végül jó kapcsolatban váltak el, ő pedig 2015-ben visszatért a saját zenekarához.

Chester Bennington hangja remekül illeszkedett a szövegekben megfogalmazott szenvedéshez, a nagy érzelmekhez, kifejezte azt a katartikus dühöt a jellegzetes scream-mel (ugyanis ezt se kiabálásnak, se sikításnak nem mondanám - valahol a kettő között), ami a versekben megfogalmazódott.

Halála nagy veszteség, nem illik ilyen fiatalon meghalni, azoknak a legnagyobb a fájdalmuk, akik a 2000-es években a Linkin Park dalain nőttek fel és akik egy hónappal ezelőtt láthatták őt Sopronban a Volt Fesztiválon, ahol mindenki úgy érezte, hogy különleges szeretettel fordult a magyar közönség felé.

Visszavártuk.


 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek