Tényleg valóra vált Prince rémálma

2017/02/13  ·     ·  koncert.hu, MTI

Prince dalai vasárnaptól elérhetőek az online zeneszolgáltatásokon – erősítették meg a híreszteléseket az illetékesek.

Tényleg valóra vált Prince rémálma

 A Spotify streamingszolgáltató szerint a megállapodás a legendás zenész 1978 és 1996 között megjelent összes albumára kiterjed. A Napster ugyancsak megerősítette a hírt, és nem hivatalosan egy másik szolgáltató is. Az Apple Music egyelőre nem reagált a bejelentésre - írta a BBC News.

Prince volt a kilencedik legsikeresebb előadóművész 2016-ban, annak ellenére, hogy leghíresebb slágerei nem voltak elérhetőek az online zenehallgatási szolgáltatásokon. Az 1980-as évek egyik legnagyobb sztárjaként Prince egyszerre töltött be úttörő szerepet és volt szkeptikus, amikor dalainak online hozzáférhetősége került szóba. A zenész 2001-ben indította el az NPG Music Club elnevezésű előfizetéses zenei szolgáltatást, amelyért 2006-ban megkapta a "netes Oscarként" emlegetett Webby-díjat. Az internetes oldalt még abban az évben megszüntette.

Életének utolsó éveiben Prince minden eszközzel azon volt, hogy eltávolíttassa az engedélye nélkül feltett videoklipjeit és a fellépéseiről készült felvételeket a YouTube-ról, és a Tidalt kivéve az összes streamingszolgáltatásról levetette a dalait. A sztár, ha még élne, feltehetőleg nem egyezne bele, hogy dalai hozzáférhetővé váljanak a streamingszolgáltatásokon, ám a hátrahagyott 100 millió dollár adótartozása miatt az ilyesfajta lépések elengedhetetlenek.

A Universal Music tavaly jelentette be, hogy a kiadócsoport nyerte el az exkluzív jogokat Prince hatalmas zenei katalógusának kezelésére.

Karrierjének négy évtizede alatt Prince több mint 100 millió albumot adott el világszerte, számos dala landolt a slágerlisták élén. 1977-ben kötött szerződést a Warner Bros kiadóval, amellyel pályafutásának legsikeresebb albumait, köztük a Purple Raint és a Sign o'the Times-t adta ki. 1993-ban azonban együttműködésük megszakadt, olyannyira, hogy Prince fellépő nevét egy szimbólumra változtatta, és csak 2000-től kezdte magát ismét Prince-nek nevezni. A legendás zenészt tavaly áprilisban Paisley Park-i otthona liftjében találták holtan. A popsztár a fentanil, egy igen erős szintetikus fájdalomcsillapító véletlen túladagolásában vesztette életét a halottkémi jelentés szerint.


 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek