Volt egyszer egy Pearl Jam-Guns N' Roses-U2–turné

2018/04/03  ·     ·  nme.com

Illetve, csak majdnem... De tényleg úgy volt, hogy a Guns N 'Roses, a U2 és a Pearl Jam együtt tolnak le egy hatalmas közös turnét – de az utóbbi zenekar nem volt hajlandó részt venni ebben.

Volt egyszer egy Pearl Jam-Guns N' Roses-U2–turné

Az ötletet 1993-ban a GnR frontembere, Axl Rose vetette fel, mikor is a Pearl Jam a "Ten" album bemutatkozó sikerében fürdőzött. Már a U2 is rábólintott arra, hogy menjen a show – de akkor minden szétesett.

A GnR akkori menedzsere, Doug Goldstein szerint Axl Rose szó szerint azt mondta:„Az sem érdekel, ha nem kapunk fizetést, de szeretnék egy show-t vagy többet velünk, a Pearl Jam-mel és U2 -val. Felhívsz mindenkit?"

A menedzser nem mondott nemet, de a harmadik fél, úgy tűnik, igen, mert amikor a U2-s Paul McGuinness is beleegyezett, majd a Pearl Jam-es Kelly Curtishez intézték ugyanezt a kérdést, az azonnal leállította őket, állítólag anélkül, hogy megkérdezte volna a zenekart. Goldstein azt állítja, hogy a beszélgetés azzal a mondattal ért véget Curtis-szal: ne mondja meg neki, hogy végezze a kibaszott munkáját... Erre Goldstein további sikeres életet kívánt nekik, és az ügy lezárult.

A három zenekar közül viszont éppen a Pearl Jam jön hozzánk legközelebb: az idén határozták el, hogy Európában turnéznak – itthoni rajongótáboruk viszont arra kényszerült, hogy mivel Budapest kimaradt az európai körút helyszínei közül, a környező országok valamelyikébe váltsanak jegyet. Így aztán sokan július első napjait Krakkóban, Prágában, Berlinben, Milánóban vagy Padovában töltik, hogy lássák a több mint 20 éve nálunk járt legendás együttest. A prágai Pearl Jam koncert Prágában (ami talán a legközelebbi helyszín) pontosan július 1-jén lesz, akkor, amikor az Alice In Chains Budapesten...

Úgy tűnik, valaki mindig kimarad a buliból.

A cikk forrása

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a Budapest Parkban – mi jöhet még?

Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a...

A jamaicai világsztár már megadta az alaphangot a Budapest Parkban, ami után hivatalosan is kijelenthető, hogy megérkezett a nyár. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...

Itt senki nem akarja elhitetni velünk, hogy most írják újra a rocktörténelmet

Június 4. és 7. között ismét a Mátra, pontosabban Sástó lesz az a hely, ahol négy nap alatt nagyjából hét évtized rock- és poptörténete vonul fel egymás után. Az idei Tribute Maratonon 54 zenekar lép színpadra, és a fesztivál egyik legszórakoztatóbb sajátossága továbbra is az, hogy teljesen természetesnek veszi: ugyanazon az...
Új koncertek