.„A miénk, de mégis másé…” – ANEZ Listen Closely Remixes

2015/12/17  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A hazai elektronikai élet kiemelkedő alkotói gondolták újra az ANEZ dalait. A MamaZone kiadásában megjelenő remix ep-n a Listen Closely öt darabja hallgatható meg most egy teljesen más dimenzióba helyezve az eredeti számokat. A kísérleti elektronikus duót élőben legközelebb december 18-án, a G3 Klubban lehet elcsípni.

.„A miénk, de mégis másé…” – ANEZ Listen Closely Remixes

Mennyi mindent mondhat egy dal, hányféleképpen értelmezhető a zene, a szöveg, a hangok és a ritmus? Hogyan alakul át egy dal hangulata, ha megváltozik a tempó? Mit jelent másoknak egy-egy alkotás és hogyan szól teljesen átalakítva? Szalai Anesz és Demeter Zoltán most útjára engedték tavaly megjelent Listen Closely albumának dalait és kértek fel vállalkozó kedvű, hazai prominens dj-ket azok átdolgozására. Szalai Anesz így mesél az együttműködésről:

„Mindig nagyon izgalmas kaland odaadni a saját dalainkat egy másik zenésznek, sound designernek, vagy dj-nek, mert más megközelítésből hallgathatjuk meg ugyanazt a témát, amit mi már kész számként elengedtünk és albumra tettünk… Mindig nagyon várjuk az eredményt, és nincs alkalom, hogy ne lepődnénk meg, csodálkoznánk rá ezekre az átdolgozásokra. Legutóbb is az autóban körbe-körbe hallgattuk őket, mert nagyon tetszettek. Ezekben a dalokban az átdolgozó egyedi hangzásvilágát, ötleteit halljuk. A miénk, de mégis másé… Ezért is kértünk fel különböző stílusban alkotó embert erre a remixlemezre. Nagyon örülünk mindig az együttműködésnek.”

A remix ep-n a kortárs elektronikus zenei élet olyan meghatározó és eltérő stílusú szereplőinek a munkái szerepelnek, mint Autochthon (Vangel Dániel), Richee, Klokk, Legars és a GROMIKO (Vangel Tibor és Vangel Dániel projektje). Az album a MamaZone gondozásában jelent meg, az eredeti dalok élőben pedig december 18-án, a G3 Klubban zendülnek fel, Manoya társaságában. Nem árt sietni: a koncerten az első ötven fő ingyenes letöltőkódot (és a karácsony jegyében egy kis csokit) kap a lemezhez. A zenekar az év elején európai turnéra indul, ahol már a készülő harmadik lemezhez gyűjtenek hangokat és inspirációt.

ANEZ – Listen Closely Remixes:

http://anez.bandcamp.com/album/listen-closely-remixes

A lemez track listje:

01 Titan (Autochthon Remix)

02 Restless Traveling (Gromiko Remix)

03 Luka (Richee Remix)

04 Soft Hornes (Legars Remix)

05 Eskimo (Klokk Remix)

 

  • ANEZ, Manoya koncert

  • Időpont: 2015. december 18. 20:30

  • Helyszín: G3 Klub, Budapest 1061, Király utca 8-10. Central Passage

  • Belépő: elővételben 1000Ft, helyszínen 1500Ft. Jegyek kaphatók a helyszínen és a tixa.hu rendszerében


 

 

Szólj hozzá!


Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Chris Cornell nélkül nincs Soundgarden. Vagy mégis?

Kilenc évvel Chris Cornell halála után ismét Soundgarden néven lép színpadra Kim Thayil, Matt Cameron és Ben Shepherd: szeptember 9-én Seattle-ben Taylor Momsen énekel velük, Mike McCready pedig gitáron csatlakozik hozzájuk. A bejelentés ismét előhozta a kérdést, amely egy meghatározó frontember elvesztése után újra és újra...

Templomról templomra visz a zene Szentendrén

Szeptember 11. és 13. között kilenc templom és három imaház nyílik meg Szentendrén a zene és más művészeti ágak előtt. A VI. Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjének zenei vezérfonala idén Johann Sebastian Bach muzsikája lesz, amely orgonán és csellón ugyanúgy megszólal majd, mint ahogy helyet kap mellette a tamburazene, a...
Új koncertek