Felnőttek a legendás Umbala Umba–klip gyerekszereplői

2017/10/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Váradi Roma Café egyik legnagyobb slágere a tíz évvel ezelőtt kiadott, a YouTube-on közel kétmilliós megtekintésnél járó Umbala Umba. A klipben látható gyerekek mára felcseperedtek, de többen közülük máig nem szakítottak a zenével.

Felnőttek a legendás Umbala Umba–klip gyerekszereplői

A klipben többek között fellelhető Berki Dávid, aki a Váradi Roma Café oszlopos tagja basszusgitárosként, valamint testvére, Artúr, aki megnyerte a TV2 tehetségkutatóját, az Ének Iskoláját. Berki Artúr a forgatásra már kívülről fújta a dal szövegét és a különböző hangszeres szólókat, hiszen otthon nagyon sokat hallgatták.

„Visszaemlékezve a rendezőnek nem lehetett nehéz dolga, mert otthon is állandóan mozogtunk, énekeltünk, természetes volt számunkra a szereplés. Nem véletlen, hogy az eredetileg tervezett három nap helyett egy nap alatt letudtuk a forgatást. Imádtam...” – mondta az énekes.

Váradi Gyula, az együttes frontembere elmondta, hogy a gyerek szereplőkkel való forgatás ötlete Rácz László menedzser fejéből pattant ki, és talán még a vártnál is jobban sült el.

„Szórakoztató élmény volt, de mindnyájunk számára örömöt és boldogságot is okozott a forgatás. A zenekar tagjainak gyermekein kívül rokonok, ismerősök, sőt, még Kökény Attila gyermeke is szerepelt a videóban. A kicsik saját magukat adták, a koreográfiát viszont a rendező találta ki, de ezt is ügyesen betanulták” – emlékezett vissza jó szívvel.

Az énekes azt is elmondta, hogy a gyerek napi szinten tartják egymással a kapcsolatot, többen egy iskolába is járnak. Hozzátette azt is, hogy a sláger a zenei képzettségükre nagy befolyással volt és sokat köszönhetnek neki.

Több mint négy év kihagyás után néhány hete állt újra össze a Váradi Roma Café. Hamarosan egy különleges új klippel jelentkeznek, de erről részleteket még nem árultak el...

Váradi Roma Café, Umbala Umba, klip

 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek