"Mi van veled? Semmi?” - turnézik a Junkies

2013/03/01  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Tavaszi turnén mutatja be új dalait a közönségnek a Junkies. A májusig tartó, várhatóan 15 állomásos körútja során ezúttal a keleti országrészt és a Felvidéket érinti. A „Mi van veled? Semmi?” című album hivatalos lemezbemutató koncertje pedig március 23-án lesz a Dürer Kertben.

A Junkies csaknem egyéves pihenő után tavaly ősszel tért vissza a Nincs Pardon című dallal, amely egyik napról a másikra országszerte a rádiók egyik legtöbbet játszott slágere lett.  A szerzemény a „Mi van veled? Semmi?” című stúdióalbumon jelent meg tavaly év végén. A dalokból aznap a Papp László Budapest Sportarénában adott először ízelítőt a banda, ahol a Tankcsapda vendégeként léptek felm, majd a fiúk február végén turnéra indultak.

- Mivel ősszel főleg a Dunántúlon léptünk fel, ezért a májusig tartó koncertkörút során elsősorban a keleti országrészt és a Felvidéket érintjük. Nagyon örülök, hogy most több olyan városba is eljutunk, ahol évekkel ezelőtt léptünk fel utoljára. A turné ezúttal is közös a Rómeó Vérzik zenekar legénységével, akikkel nagyon jó barátok vagyunk, és összeszokott társaságot alkotunk. A rajongóinktól pozitív visszajelzéseket kapunk arról, hogy nagyon várnak már minket, és mi is élvezzük ezeket a találkozásokat – mondta Szekeres András, a Junkies frontembere.

 A decemberben megjelent album, a „Mi van veled? Semmi?” hivatalos lemezbemutató koncertje március 23-án, szombaton este lesz a budapesti Dürer Kertben.

Szekeres András elmondása szerint az új album jó kritikákat kapott a szakma és a közönség részéről egyaránt. Elmondta azt is, hogy a szünet alatt átgondolták a folytatást is, és arra jutottak, hogy a jövőben kevesebb, de minőségi koncertet adnak. A tervek szerint Budapesten is évente legfeljebb négy Junkies-koncert lesz. - Mivel december óta nem léptünk fel a fővárosban, nagyon készülünk a március 23-i lemezbemutatónkra. Remélem, hogy a Dürer Kertben már mindenki velünk fogja énekelni a Nincs Pardon és a Világvége című új dalaink mellett A szerelmedtől lettem ilyen című számunkat is, amihez a napokban forgatunk videóklipet- tette hozzá.

A koncerten természetesen nemcsak az új album dalait, hanem az elmúlt 18 év legnagyobb slágereit is játszani fogják. Vendég a Rómeó Vérzik, a RedHeart és a Phoenix, szóval nagy buli várható.

Fotó: Martinkó Márk


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek