Menopauza

10 dolog, amit biztos nem tudtál James Bluntról

2018/01/07  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

A brit énekes-dalszerző 2020.04.01-én lép fel a Papp László Budapest Sportaréna színpadán, új lemezének turnéja során. A Once Upon A Mind című hatodik stúdióalbuma 2019 őszén jelenik meg. Összegyűjtöttünk néhány érdekességet közelgő koncertje kapcsán.

Fotó: playbackplayback.com
  • A zenész felső-középosztálybeli családból származik, James Hillier Blount néven látta meg a napvilágot egy katonai kórházban 1974-ben.

  • Két húga van, Daisy és Emily. Emily Blount (immár Harrison) azonban nem azonos Az ördög Pradát visel című film sztárjával, Emily Blunttal, bár utóbb felsorolt hölgyről James sokáig terjesztette hogy testvérek, akik utálják egymást, amit a média persze örömmel felkapott, a dolog azonban csak tréfa volt.

  • James szülei nyomására anno a katonai pályát választotta, 2002-ig a brit hadseregnél szolgált, ahol a százados rendfokozatig jutott el.

  • A katonai pálya elhagyása után csupán 2 évvel, 2004-ben jelent meg első albuma Back To Bedlam címmel, a lemezen található You’re Beautiful című dallal vált egy csapásra világhírűvé. A dal többek között két Brit Zenei- és két Ivor Novello Díjat nyert el, valamint öt Grammy-jelölést is kapott.

 

  • A kezdeti időkben a zenész Ebay-függő volt, imádott böngészni és eladni az oldalon. A turné finanszírozásához is eladta nagyon sok tulajdonát, de feltette húgát, Emilyt is az Ebay-re! A tesó végül nem haragudott meg rá, hiszen ennek a nem mindennapi húzásnak köszönhetően talált rá kedvesére. (Emily egy temetésre ment volna Írországba, de a repülők nem közlekedtek és vonat sem járt abban az időpontban. James feltolt egy hirdetést azzal, hogy a lány keresi csillogó páncélú megmentő lovagját... Az aukciót nyerő férfinak helikoptere volt... És el is vitte Írországba. 3 évvel később összeházasodtak.)

  • Álítólag egyszer egy buliban összekavart Paris Hiltonnal, aztán randizott Lindsay Lohannal és Petra Nemcovaval is, azonban mostanra megkomolyodott. 2014-ben elvette feleségül Sofia Wellesleyt, Wellington 8. hercegének unokáját, akivel 2016-ben született meg első közös gyermekük.

Fotó: Huffington Post

  • 2016 február 17-én megkapta a “Zene doktora” tiszteletbeli kitüntetést a University of Bristol-tól.

  • Make Me Better című számát, mely az új albumra, a 2017-es The Afterlove-ra került fel, Ed Sheerannal közösen írta. Elmondása szerint többször kellemetlenül érezte magát dalszerzés során jó barátjával, mert Ed folyamatosan erőltette, hogy írjon őszintébb szöveget, legyen ez egy vallomás. James végül azt nyilatkozta a Daily Mail-nek, hogy a dal feleségéről, Sofiáról szól, és olyan őszintén szól hozzá, ahogy azelőtt dalban még sosem.

 

  • Egy vacsorán Beatrice hercegnő állítólag lovaggá akarta ütni Jamest, ám véletlenül a karddal megsebesítette Ed Sheeran arcát, aki túl közel volt Blunthoz az adott pillanatban. A heg azóta is látszik az énekes arcán. Blunt azonban azt mondja, a történet csak kitaláció. “Ed részeg volt, összevissza hadonászott, és megvágta magát. Kitaláltunk valami menő sztorit, és mindenki bevette. Elég ciki volt.” Az első opció is igen szórakoztató, azonban a másodikat valahogy jobban el tudjuk képzelni az énekesről.

  • James Blunt 2016-ban született kisfia keresztapjának Ed Sheerant kérte fel, aki azt mondta: “Most már testvérek vagyunk, örökre.” A fiú keresztanyukája a Leia hercegnőként ismertté vált Carrie Fisher volt. James Carrie halála után úgy nyilatkozott, le van sújtva, hogy fia sosem fogja megismerni ezt a csodálatos asszonyt.

+1 2008-ban, majd 2014-ben járt már Magyarországon az énekes, idén májusban tehát harmadik alkalommal jön hozzánk.

Források:

http://www.dailymail.co.uk/

http://www.nme.com/news/music/

http://people.com/music/

https://en.wikipedia.org/wiki/James_Blunt

 

James Blunt, koncert, Papp László Budapest Sportaréna

 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek