18 év elteltével is hangosan szól az ének: Soltész Rezső újra Budapesten

2014/02/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Napjainkban a kiadói munka mellett is számos fellépése van Soltész Rezsőnek, közöttük is kiemelkedik a 2014. március 9-i New Orleans Club „Hadd szóljon” koncert a Klubrádió támogatásával, amelynek a zenész az „Amíg csak élek, énekelek én…” címet adta, és amellyel 18 esztendő után tér vissza Budapestre, ahol nyilvánosan utoljára 1996 nyarán a Budai Parkszínpadon koncertezett.

18 év elteltével is hangosan szól az ének: Soltész Rezső újra Budapesten

Soltész Rezső a nyolcvanas években a "Szóljon hangosan az ének" című dalával robbant be a köztudatba. Három alkalommal nyerte el az Év énekese címet, ami nagy példányszámú lemezeladással, valamint arany és platina lemezekkel párosult. Eddig megjelent 15 albuma több mint 2 millió példányban kelt el, dalait ma is szereti a közönség.

Legutóbb megjelent "Rejtély" című albuma egy felnőtt generáció számára készült slágergyűjtemény.

Soltész Rezső a pályáját 45 évvel ez előtt, 1968-ban a Ki-Mit-Tud zenei vetélkedőn kezdte a Rangers együttessel, ami később a Corvina nevet vette fel. Négy nagylemezük jelent meg. 1980-ban önálló előadóként – ahogy ő fogalmaz – slágerénekesként az NDK-ban a Schlagerfestival Dresden közönségdíjasa lett, majd Lengyelországban és a Szovjetunióban lépett fel, míg az 1981-es hazai Táncdalfesztivál meghozta számára az igazi áttörést itthon is.

Egymás után készülnek lemezei, ’Várj…” című dala – amellyel díjat nyer a Made in Hungary rádiós dalversenyen - oroszul és németül is felkerült a külföldi slágerlistákra. 1982-ben elnyerte a bulgáriai Arany Orfeus nemzetközi dalfesztivál első díját, és még ebben az évben három amerikai slágerfesztivál, Kansas, Bouldwin és Oklahoma legsikeresebb előadójaként ünneplték.

A rendszerváltást követőenelőadóként a háttérbe húzódott, cserébe a nevéhez fűződik a Zenész magazin kiadása.


 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek