30Y: Szentimentálé újra Pesten - nem is akárhogy: Brass n’ Roll

2013/08/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Akármerre jártunk, valahogy mindig lecsúsztunk a 30Y projektjéről, a Szentimentáléról. Most bepótoljuk: augusztus 31-én a a Dürer Kert Kertszínpadán mutatják be, méghozzá egy kicsit másképpen, mint ahogy azt az eddigi néhány alkalommal tették.

30Y: Szentimentálé újra Pesten - nem is akárhogy: Brass n’ Roll

Hogy miben különbözik ez a Szentimentálé, a többitől? Mint minden fellépésük, más és más módon épül fel, az előadás helyszínéhez igazítva. Az eddigi helyszínek bizonyos szinten kötött lehetőségekkel szolgáltak, viszont a Dürer Kert jóval több játékra és szabadságra ad lehetőséget; a színpadot és a közönségteret is egy érdekes játéktérnek foghatjuk fel, amelyben a 30Y zenekar és a vendégzenészek közösen alkotják meg a Brass n’ Roll fogalmát. A zenét most poposabb köntösben tálalják, a kiemelt vendégzenekar pedig a Symphonic Brass Quintet (akik tavaly már bemutatkoztak a Dürerben), további vendégek: Csalló Roland (klarinétművész), Szűcs Krisztián Qka (trombitaművész), Egyedi Péter (Óriás, IHM – gitár, ének).

A látvány is más lesz, hiszen reflektál az adott helyre és az adott zenei kontextusra, és annak megfelelően alakítja ki azt a vizuális világot, ami megjelenik a koncerten. (A projection mapping technológával dolgoznak, melynek az a lényege, hogy az adott felületen különböző tereket tud képezni!)


 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek