A bakelit ünnepe hazai zenészekkel

2017/04/04  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Lemezjátszó címmel egy különleges rendezvénysorozat indul Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben. Havi két alkalommal kultikus albumokat hallgathat meg a nagyközönség bakeliten, majd Horváth Gergely, a Petőfi Rádió egykori vezetője egy olyan ismert zenésszel beszélget, akinek sokat jelent a lejátszott lemez

A bakelit ünnepe hazai zenészekkel

A Lemezjátszó programsorozat célja, hogy a könnyűzene meghatározó formátuma, az album méginkább visszanyerje népszerűségét. A szervezők számára az is fontos, hogy a lemezek kulturális értékét szórakoztató formában, egy nyilvános beszélgetés keretében, a szakma elismert képviselőivel mutassák meg. Ezért igyekeztek a rock ’n’ roll történelem legnagyobbjaitól a legfontosabb lemezeket kiválogatni.

A programsorozat nívóját Horváth Gergely, a Petőfi Rádió hajdani főszerkesztője, a Kultúrfitnesz című műsor vezetője biztosítja, aki a hazai könnyűzenei élet sztárjaival az adott lemez koncepciójáról, háttértörténetéről beszélget.

Az első est április 11-én lesz, ekkor David Bowie The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars albumát lehet meghallgatni, és Prieger Zsolt, az Anima Sound System zenei agya értekezik róla.

A második zenehallgatás április 19-én következik, a Nirvana Nevermind lemeze kerül terítékre, és Harcsa Veronika beszélget az albumról Horváth Gergellyel.

A bakeliteket az Audio-Technica LP5 lemezjátszóján pörgetik majd, és kimondottan ezekre az alkalmakra a hallgatóságot körbeépítik KV2 hangfalakkal, melyek valósághűen adják vissza az eredeti hang minőségét és dinamikáját.

A Lemezjátszó programsorozat estjeire a belépés ingyenes, ám regisztrációhoz kötött: lemezjatszo2017@gmail.com


 

 

Szólj hozzá!


BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek