A Buena Vista Social Club sztárja, Eliades Ochoa Budapesten lép fel

2018/04/23  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A gitáros-énekes a londoni Royal Albert Hall-beli koncertje után három nappal érkezik Budapestre, így 2018. április 28-án az Akvárium Klubban a magyar közönség is megtapasztalhatja, hogy milyen is az a kubai fieszta.

A Buena Vista Social Club sztárja, Eliades Ochoa Budapesten lép fel

Több mint húsz év telt el azóta, hogy megjelent a Buena Vista Social Club első albuma és Wim Wenders róluk készített filmje. Az együttes 1997-es lemezével robbant be a köztudatba, muzsikájukkal nem csak új színeket festettek Kuba zenei palettájára, de a világ legváltozatosabb pontjaira vitték el a vibráló latin életérzést. 2017-ben jelent meg az Adios című dokumentumfilm az együttesről: a folytatásban a csapat tagjai visszatekintenek karrierútjukra, felidézik, hogy milyen hihetetlen véletlenek sorozata hozta őket össze, és bepillantást nyerhetünk az együttes Magyarországot is érintő búcsúturnéjának kulisszái mögé is. Európai turnéja keretében népszerűsíteni szeretnék ezt a filmet is.

Eliades Ochoa gyerekkora óra a zenének él, a zene élteti. Azóta is tele van energiával, folyamatosan koncertezik, melyek közben új dalok is születnek. A legújabb tavaly év végén készült el, „Así es la Naturaleza" címmel, melyben közreműködik, s melynek producere Michael League, a többszörös Grammy-díjas Snarky Puppy tagja.

A kubai Johnny Cash, ahogyan nevezik, hangjával, zenéjével és mára a védjegyévé vált különleges, héthúrú armónico gitárjával minden bizonnyal újra elkápráztatja a hazai közönséget.
 
Az „Así es la Naturaleza" című új dal a készülő új lemezről itt meghallgatható.


 

 

Szólj hozzá!


Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc?...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő...
Új koncertek