Az Őrölt Nők Ketrece

A dob istene újra Budapesten

2015/11/03  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A svájci dobzseni, Jojo Mayer Nerve nevű világszerte ünnepelt zenekarával tér vissza Budapestre. Akváriumos fellépése igencsak presztízsértékű: őszi turnéja keretében Brighton, Manchester, Bristol és Isztambul után, valamint Jakarta és Tokió előtt szerepel Budapest.

A dob istene újra Budapesten

A zürichi születésű, New Yorkban élő dobos fenomén sanszos, hogy egy turnén fogant, mivel édesapja turnézenész volt. Két éves korában kapta első dobfelszerelését, amin maga tanult meg játszani. Élete első nyilvános szereplése Hong Kongban volt 3 évesen. Nem tizenhárom, három. 18 évesen már profiként járta be Európát Monty Alexander együttesével, és szerepelt az összes fontos jazz fesztiválon (pl.: Montreux, Nizza, Athén, North Sea Jazz Festival). Ennek köszönhetően léphetett fel később olyan nagyságokkal, mint Dizzy Gillespie vagy Nina Simone, de számtalan kiválósággal zenélt már, többek között Hiram Bullockkal, Gerald Veasleyvel, Wah Wah Watsonnal, Me’shell NdegéOcellóval, John Zornnal.

A ’80-as évek végén és a ’90-es években már szólóban is bejárta a legnevesebb dobfesztiválokat, aztán „kinőtte” a jazzt és olyan műfajokkal kezdett kísérletezni, mint a speed garage, a nu-skool breaks, a jungle és a drum n’ bass. Nerve nevű formációját azért hozta létre, hogy ezeket a stílusokat szabadon vegyíthesse, a lehető legnagyobb teret adhassa a kísérletezésnek, és valami olyan egyedülálló dolgot hozzon létre, amihez foghatót nagyon, nagyon kevesen csinálnak a világon. Ha egyáltalán bárki. Jojo Mayer a Nerve-vel valami egészen elképesztő energiával előadott, stílusokon túlmutató, de mondjuk így: dobközpontú elektronikus-pszichedelikus zenét játszik, ami, ha nyitott zenehallgatókból indulunk ki, egyszerre okozhat eufóriát a jazz, a  progresszív- és pszichedelikus rock, az utazós, dubos downtempo és a (hangszeres) drum n’ bass rajongóinak. Legutóbbi koncertjei és lemezei kapcsán a Modern Drummer magazin azt írta róla: „Mayer a ’dob Istene’ státusz felé tart”, amivel mi csak egyet tudunk érteni.

Mayer 2007 óta készít lemezeket a Nerve-vel, legújabb albumuk, a Ghosts of Tomorrow pedig épp akváriumos fellépésük előtt jelenik meg. A címadó dalt, ezt a hihetetlenül magával ragadó, sötét, sodró, nagyvárosi robot-szellemjárást hallgatva fel is kell hívnunk a figyelmet: lehet, hogy Mayer koncertjéről négykézláb kell majd távozni, mert ettől letérdelünk, az biztos.

Jojo Mayer & Nerve
Akvárium KisHall - 2015.11.07.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek