A finn, a kék nyúl és az amerikai

2012/11/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

November hetedikét az A38 remek műsorral ünnepli meg: fellép Timo Lassy, a finn soul-jazz képviselője és zenekara, valamint a magyar Kéknyúl Band, kiegészülve az egészen elképesztő hangú afroamerikai soul énekessel, Big John Withfielddel.

A finn, a kék nyúl és az amerikai

Timo Lassy neve igazán nem ismeretlen a magyar közönség előtt, hiszen nem először jár Magyarországon, koncertezett korábban többek között az A38 Hajón is. Most zenekarával hajózik be: a Timo Lassy Band elemi erejű soul-jazzt játszik, amiben a rohanó ritmus békésen megfér a viharos szólókkal. Ahogy a helsinki zenész minden zenekara, saját együttese is arra tesz kísérletet, hogy a jazzt visszavigye oda, ahonnan elindult: a fülledt klubok táncparkettjére. Felszabadult, felhőtlen, vidám és sodró – nagyjából ennyivel leehtne összefoglalni a Timo Lassy Band muzsikáját, ám ez nem kevés. Betonbiztos hangszeres tudás, lehengerlő virtuozitás, nagyívű szólók, mindenellé végtelen lazaság és hűvös elegancia, az ötvenes évek cool-ja, betűrt ingek, öltönyök és nyakkendők, és persze Timo Lassy tenorjának süvöltő recsegése. A zenekar ezúttal friss nagylemezét, a nujazz legnevesebb kiadójánál, a milánói Schemánál szeptemberben megjelent albumát, az In with Lassyt mutatja be a koncerten.

Az immáron füstmentes pesti romkocsmák, a pinceklubok és a nyári kerti bulik állandó vendégeként minden valamirevaló zenebolond bólogatott már a Kéknyúl Hammond Bandre. A Premecz Mátyás, Badics Márk, Csókás Zsolt trió a fiatal jazzer élvonalból tolja a soul-blues-funkot. A zenekar debütáló anyaga, a Nahát babám című kiadvány után már második lemezére készül. Ha a Hammond orgona brutális bája, a virtuóz szólók, Badics apó és Andy extatikus éneklése akár önmagában is nem lenne elég, hab is kerül a Kéknyúl tortára "Big" John Whitfield, afroamerikai énekes személyében, akit a készülő lemezre is meghívtak. Közös soul-gospel estjük felejthetetlen élménynek ígérkezik.


 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek