A Firkin a kezedbe nyomja a sörét – egy teljes turnén keresztül

2020/01/23  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A tizenegy éves Firkin január 31-én az A38 hajón indítja be az éves európai turnéját, ami a „Hold My Beer” („Fogd meg a söröm”) beszédes elnevezést kapta.

A Firkin a kezedbe nyomja a sörét – egyteljes turnén keresztül

A Fonogram-díjas Firkin tavaly is végigkoncertezte Európát, több nagy fesztiválon főzenekarként léptek fel, sőt: idén főműsoridőben játszhattak a világ egyik legpatinásabb helyén: a Montreux Jazz Festival színpadán. Persze, az immáron nemzetközi hírnévre szert tett zenekarnak a magyar közeg a legfontosabb. Hatalmas energiáikat örömmel megosztják itthon is, így lesz ez a turnéindító hajókoncerten is.

Három vendégzenészt hívott meg erre az estére a Firkin, egyikük Göttinger Pál, a Junior Prima-díjas magyar színházi rendező, aki elég komoly jogosultsággal rendezik: ő volt  a Firkin egykori énekese. További különleges élmény lesz az ír energiabombák és a balkáni fenegyerekek összcsapását látni-hallani: a külföldön élő  Barcza Gergő és Pettik Ádám (Besh o droM)  kifejezetten erre a koncertre jönnek haza, és nagyon készülnek a hajó belengetésére! (És az be tud lengeni rendesen...)

Vendégzenekart is hívott a Firkin, hogy bemelegítse a hajó és a színpad motorjait: ők a négytagú The Strays Angliából, akik az idei évben taroltak a szigetországi fesztiválokon.

A Firkin tízéves évfordulójára anno meghívták vendégnek Karácsony Jánost (LGT) és Németh Lojzit (Bikini), így természetes volt, hogy amellett, hogy Firkin-dalban is felléptek, ők – egyfajta gesztusként– feldolgozták egy-egy dalukat.

"Ez annyira jól sikerült, hogy a repertoárba kerültek a 2019-es turné során, aztán arra az elhatározásra jutottunk, hogy megörökítjük kislemezen a firkinizált hangulatú dalokat. Az eredeti slágereken nőttünk fel, ezért az elején zsigerből és szívesen játszottuk, aztán jött a feldolgozás-ötlet, amikor már át kellett szűrni a "firkinségünkön": így született egy tradicionális ír-folk megközelítésű "Nem adom fel", illetve egy punkos, karcosan érzelmes "Mielőtt elmegyek" című dal – mesélte Kovács-Nemes Andor énekes, s feltesszük, azért találta mindezt fontosnak megemlíteni, mert a koncerten is felcsendül majd a két átdolgozás.

Firkin, turné, A38, Hold My Beer

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek