A gitáros faszi az Anthraxből: koncert és könyvpremier Budapesten

2017/03/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Könyvbemutatóval egybekötött koncertet ad március 12-én a budapesti Barba Negrában az Anthrax, a világ egyik legrégebben alapított és legsikeresebb heavy metal zenekara.

A gitáros faszi az Anthraxből: koncert és könyvpremier Budapesten

A New Yorkban alakult együttes 1981 óta 11 stúdiólemezt jelentetett meg és világszerte több mint tízmillió albumot adott el. Az alapító tagok közül mára csak a gitáros és szövegíró Scott Ian maradt, de a dobos Charlie Benante 1983, a basszusgitáros Frank Bello 1984 óta szerepel a felállásban, Joey Belladonna énekes pedig megszakításokkal 17 éve áll a mikrofon mögött. Mellettük 2013 óta Jonathan Donais szólógitáros egészíti ki a társaságot.

Az Anthrax a 80-as évek nagy thrash metal négyesének (Metallica, Slayer, Megadeth) egyetlen keleti parti együttese. A kemény stílusok közül a speed és Groove metálban is kipróbálták magukat, emellett 1991-ben nagy sikerrel álltak össze a hip hop-alapzenekar Public Enemyvel, 2013-ban pedig kedvenc 70-es évekbeli rockszámaikat játszották fel az Anthems című lemezre többek között az AC/DC-től és a Thin Lizzytől.

Az egyik klasszikusnak számító album az 1987-es Among the Living, melynek harmincadik évfordulója alkalmából Budapesten a teljes anyagát eljátsszák. Emellett hallhatóak lesznek a 2016-os For All Kings számai - melyek révén a zenekar fennállása során másodszor került be az amerikai Billboard Top 200 első tíz helyezettje közé - és a régebbi kedvencek is.

A 36 éves Anthrax hetedszer vendégeskedik Magyarországon, legutóbb tavaly a székesfehérvári Fezen fesztiválra voltak hivatalosak, ám végül lemondták a fellépést. A Barba Negra Music Clubban az előzenekar a londoni The Raven Age lesz, melynek frontembere George Harris, aki az Iron Maiden basszusgitárosának, Steve Harrisnek a fia.

A koncert másik különlegessége, hogy ekkor jelenik meg Scott Ian önéletrajza magyarul A gitáros faszi az Anthraxből címmel Dudich Ákos gondozásában. A Red Hot Chili Peppers-, az Iggy Pop-, a Pantera- vagy a Queens of the Stone Age-könyvet is magyarra átültető rockújságíró azt nyilatkozta, elsősorban azért esett a választása Ian memoárjára, mert az Anthrax volt az utolsó a "nagy négyesből", amelyről még nem jelent meg könyv Magyarországon.

"A fordítást júliusban kezdtem el és karácsonyra akartuk kihozni, de közben hírt kaptunk róla, hogy márciusban itt lép fel a zenekar, így kitoltuk a megjelenést, hogy egybeessen a koncerttel"

– mesélte Dudich Ákos, hozzátéve, a ritmusgitáros ügynöksége ősszel exkluzív előszót ígért a magyar kiadáshoz, amely végül csak azután érkezett meg, hogy februárban nyomdába került a 372 oldalas anyag. Ekkor azonban már a ragasztás zajlott, így csak könyvjelzőként sikerült hozzáadni, melyeket külön-külön betettek a lapok közé, az előrendelők nevei pedig - ahogy tavaly a Pantera-könyvnél - egyesével a lapok tetejére kerültek.

A Metallica-gitáros Kirk Hammett előszavával is felvezetett kötettel a rajongók a jövő vasárnapi koncerten találkozhatnak először.

 


 

 

Szólj hozzá!


BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek