Az Őrölt Nők Ketrece

A hagyomány folytatódik – Fish! II. Nemzeti Halnap a Barba Negra Track-ben

2015/07/30  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Péntek este a Track színpadán – és a hírek szerint a fővárosban jó ideig utoljára – látható a Fish! zenekar és utazó cirkusza. Lesz itt minden: Senior Hal-szülinap, lufik, klipforgatás, két apatestű zseniális táncos-komikus, zene, tombolás, magasröptű poénok és alacsonyan szálló ruhaneműk. Egyetlen dolog viszont biztosan nem lesz: ingyen sör! :)

A hagyomány folytatódik – Fish! II. Nemzeti Halnap a Barba Negra Track-ben

A Fish! zenekar 15 éves felállása alatt az ország kedvenc koncertzenekarává vált. Bulijaikon a humor, az irónia és az önirónia a legfontosabb tényező a zene mellett. Ahogy maguk is szokták mondani, 1999-ben alakult a zenekar, de igazából 2006 óta működnek komolyan. Legutóbbi albumuk 2013-ban került a halpiacra Konzervzene címmel, amiről majdnem minden dal slágerré vált az idők folyamán. Az idén a fiúk egy kicsit kevesebb fellépést vállaltak, de ennek oka örömteli, hisz gőzerővel készülnek az új album dalai. Darabszám szerint hármat már ismerhetnek a rajongók, ebből kettőhöz már klip is készült. Az Egy perc szimpla zenekari image klip, míg a Ne is figyelj rám két átlagosnak mondható, viszont kicsit zakkant fiatalember egyéni koreográfiával összeállított táncát kíséri végig Budapest utcáin. A dal bekerült a Petőfi Rádió lejátszási listájába is, ahol jelenleg az előkelő negyedik helyen tanyázik.

A koncert érdekessége, hogy a klipben szereplő két fiatalember először – de remélhetőleg nem utoljára – élőben fogja előadni az említett koreográfiát, így a zenekar hivatalosan is kiegészül két háttértáncossal.

Továbbá itt lesz alkalmunk megünnepelni a frontember Senior Hal Kovács Krisztián szám szerint 38. születésnapját is, ami ugyan augusztus elsején lenne esedékes, de aznap sajnos már egy másik városban szórakoztatják a nagyérdeműt.

Öltözzetek alkalomhoz illően, menjetek el fodrászhoz, dobjátok fel a party sminket, hisz a bulit hivatalosan is megörökítik, ami egy újabb klip anyagát fogja képezni! ;)


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek