A Junkies a ZP-ben ünnepli a díját

2013/06/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Nem csak az árvíz, de a Fonogram-díjátadó hullámai sem ültek még el: az év hazai hard rock vagy heavy metal albuma kategóriában a gálán a Junkies „Mi van veled? Semmi?” című albuma vitte el a pálmát. Gondolták, ezt meg kell ünnepelni!

A Junkies a ZP-ben ünnepli a díját

Hogy folytassuk az ócska hasonlatainkat, míg az ország vízben, addig a srácok örömmámorban úsznak, így június 20-án, csütörtökön egy közös ünneplésre invitálnak mindenkit a Zöld Pardonba, hogy méltó módon megünnepelhessék a legrangosabb szakmai elismerést.

"Teljesen váratlanul ért minket, amikor kimondták a nevünket. Egyrészt azért, mert nagyon erős volt a mezőny, hiszen a kategóriánkban olyanok voltak jelölve mellettünk, mint a Tankcsapda, vagy a Leander Rising. Másrészt pedig azért, mert habár legbelül mindig reménykedni szoktunk, de eddig valahogy sosem sikerült elhoznunk az aranymikrofont, így egy ilyen felhozatal mellett végképp eszünkbe se jutott, hogy nyerhetünk. Ezért amikor a színpadra szólítottak, hihetetlenül meglepődtünk, hiszen nem készültünk semmiféle beszéddel. Nagyon örülünk, hogy nyertünk, hatalmas győzelemnek tekintjük, hogy 19 év után végre a szakma is elismeri, amit csinálunk. Ráadásul az időzítés is tökéletes volt, hiszen a nyári koncert-és fesztiválszezon előtt pont jól jött ez a kis felhajtás, ami a díj miatt most kialakult körülöttünk. Aznap este természetesen koccintottunk a győzelemre, de a Zöld Pardonban folytatjuk az ünneplést" – mondta Szekeres Andris, a csapat frontembere.

Bár a Junkies ott van az összes nagy nyári fesztiválon, a ZP-s buli mégis az egyik fontos állomás, mivel a sok vidéki helyszín közt a kevés pesti fellépések egyike lesz.

"Folyamatosan bővül a nyári programunk, de eddig ezen a bulin kívül csak vidéki állomások vannak a naptárunkban, hiszen az ország minden pontján szeretnénk bemutatni az új lemezt. Ezért is különleges egy fővárosi koncert, mert egy jó ideig biztos nem láthat minket Budapesten a nagyközönség. Készülünk meglepetésdalokkal, igyekszünk figyelembe venni a rajongók kéréseit, és elővenni a fiókból az ő kedvenceiket. De olyan számok is lesznek majd, amiket szinte újra kellett tanulnunk, mert 6-7 éve, vagy még régebben nem játszottuk őket, azonban most – egy, vagy akár több tag kérésére - újra felvettük őket a repertoárba. Mindenesetre meglehetősen nehéz dolgunk van a koncertműsor összerakásánál, mert kb. 150 dalból kell kiválasztanunk azt a 20-at, amivel végül a színpadra állunk. Ez pedig legalább akkora átok, mint amekkora áldás" – árult el egy-két kulisszatitkot az énekes.

Az, hogy a Junkies ezúttal is öltönyben lép-e fel, egyelőre maradjon meglepetés, de amit biztosra vehetünk, hogy hatalmas rock n’ roll buli várható június 20-án, csütörtök este 8 órától a Rákóczi híd lábánál. A koncerten az előzenekar a BugZ, a belépő pedig 600 Ft lesz.

A Junkies fellépése előtt egy nappal, június 19-én, szerdán a Belmondo áll a Zöld Pardon színpadára.


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek