A Kobuciban nyitja meg a nyarat a The Carbonfools

2017/05/13  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A telt házas A38 koncert után június 9-én a Kobuci Kertben ad Budapesten koncertet a The Carbonfools. Június 9-én pedig a Roncs Bárban láthatja őket a debreceni közönség.

A Kobuciban nyitja meg a nyarat a The Carbonfools

A nemrégiben megjelent „Oceanfloor” mellett a csapat még további 3 új dalt is előad a júniusi koncerteken. A „Bread War”, a „Rau Ceti’s Like” és „Silent Hearth” szerzeményeket egyelőre kizárólag élőben hallhatjuk a csapattól, de természetesen sorra előkerülnek a korábbi The Carboonfools slágerek is, mint a „Hideaway”, „Sunset” vagy a „Clublights”.

„Elképesztően jó érzés volt újra színpadon lenni, és az, hogy ilyen jól fogadta a közönség új énekesünket. Gábor máris remekül beilleszkedett, de természetesen folyamatosan próbálunk, hogy még jobban összeérjen a csapat” – foglalja össze Titusz.

A próbák mellett az együttes több videó meglepetésen és új klipen is dolgozik jelenleg, ősszel pedig a Gold Record gondozásában megjelenik a megújult The Carbonfools új albuma, amit már most nagy izgalommal várunk.


 

 

Szólj hozzá!


BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek