A kortárs jazz sztárjai a MoMkultban

2015/10/12  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Az Oregon rendkívüli termékenységéről és kreativitásáról szám szerint eddig 29 album tanúskodik. A banda mély és alapvető hatást gyakorolt a hetvenes-nyolcvanas évek improvizatív zenéjére, de a kortárs popra és a világzenére egyaránt. November 9-én este 8 órától a MoM Kulturális Központban láthatni őket, a Kardos String Theory formáció koncertje után.

A kortárs jazz sztárjai a MoMkultban

A kezdeti kvartett tagjai, Ralph Towner, Paul McCandless, Glen Moore és (az azóta tragikus balesetben elhunyt) Collin Walcott egyedülálló hangszerelésű, tradicionális nyugati jazzt, indiai és keleti zenéket, folkot és fúziós jazz-rockot ötvöző zenei világa a mai napig élő forrása a zenekultúrának.

A gitáros Towner és a zongorán, bőgőn, hegedűn egyaránt kitűnően játszó Moore a University of Oregon hallgatóiként ismerkedtek össze. A 60-as évek végén mindketten Európában folytatták tanulmányaikat: Towner Bécsben klasszikus gitáron, Moore Koppenhágában klasszikus bőgőn képezte ki magát. 1969-ben New Yorkban a Weather Report és a Mahavishnu Orchestra tagjaival zenéltek együtt. A 69-es Woodstocki fesztiválon fellépett Tim Hardin, akinek kísérő zenekarában játszott Towner és Moore is. Amikor készítettek egy lemezt Hardinnal, találkoztak az ütős Collin Walcottal is. Hárman nemsokára megismerték az oboás Paul Mc Candlesst, így összeállt az a legendás kvartett, akik mindannyian a komolyzene felől érkeztek a jazzhez, beleépítve muzsikájukba az indiai és a brazil etnozenét. 1971-ben volt az első koncertjük Oregon néven, ahol azonnal elnyerték a közönség tetszését. Zenéjükben mindenki megtalálja azt a réteget, amit nagyon szerethet: a szép dallamot, a rafinált ritmust, a klasszikus zenei építkezést, a virtuozitást, valamint az egymásra figyelő, magas szintű kamarazenélést.

A hetvenes évek elejének poszthippi-hulláma és világzenei érdeklődése hatalmas sikert hozott az Oregonnak. Az első lemez, a Music of Another Present Era csúcsművé vált, tökéletesen beletalálva a kor hangulatába. Az Oregon zenéjében az indiai zenei hagyomány békésen megfért Towner virtuozitásával, Walcott ihletett táblajátékával, McCandless oboájának sajátos hangzásával. A zenekar népszerűségét mélyen jellemzi, hogy az Apollo 15 űrhajósai az ő szerzeményeiket hallgatták a háromnapos expedíció során, és a Hold két kráterét, az Icarust, illetve a Ghost Beadst ezek után nevezték el.

Walcott 1984-es halála némiképp megtörte az Oregon lendületét, de hamarosan új ütőhangszeres érkezett – nem kisebb név, mint Trilok Gurtu személyében, aki öt évet töltött a zenekarban. 1996 óta Mark Walker a negyedik tag. Bár az Oregon időközben visszatért a „hagyományosabb” dzsesszhez, a tagok és a zenekar alapvető nyitottsága megmaradt. A novemberi koncerten – az időközben visszavonult – Glen Moore helyét Paolino Dalla Porta veszi át.

A zenekar tagjai:

Ralph Towner – gitár/zongora

Paolino Dalla Porta – bőgő

Paul McCandless – fafúvós

Mark Walker – dob/ritmushangszerek


A "Kardos String Theory" Kardos Dániel gitárművész második alkotói formációja. A korábbi, dob-bőgő-szaxofon-gitár felálláshoz képest szokatlan hangszerelés remek lehetőséget biztosít a hivatalosan jazzgitáros végzettségű zeneszerző közel-keleti, balkáni és indiai ritmusok-dallamok, valamint filmzenés, komolyzenei és flamencós zenei hatások által inspirálódott, olykor repetitív, máskor virtuóz zenéjének átértelmezéséhez.

A zenekar tagjai:

Pribay Vali - cselló

Szabó Árpád - hegedű

Kardos Dániel - akusztikus gitár

Jegyek: 9900 Ft, 8900 Ft, 7400 Ft.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek