A lejátszóban: The Beatles – Sgt. Pepper’s!

2017/10/17  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A brit popzenéé lesz a főszerep a Lemezjátszó programsorozatban októberben. A B32 Galéria és Kultúrtérben 12-én az Oasis Morning Glory? című albumát lehetett meghallgatni, 24-én pedig a The Beatles Sgt. Pepper’s című korongja kerül a lejátszóba. Az albumról Petruskával beszélget majd Horváth Gergely.

A lejátszóban: The Beatles – Sgt. Pepper’s!

A rendezvény célja, hogy a könnyűzene meghatározó formátuma, az album méginkább visszanyerje népszerűségét. A szervezők számára az is fontos, hogy a lemezek kulturális értékét szórakoztató formában, egy nyilvános beszélgetés keretében, a szakma elismert képviselőivel mutassák meg. Ezért igyekeztek a rock ’n’ roll történelem legnagyobbjaitól a legfontosabb lemezeket kiválogatni.

A Lemezjátszó programsorozat még tavasszal indult Prieger Zsolttal, később vendégeskedett Harcsa Veronika, Vitáris Iván és Likó Marcell is.

A programsorozat színvonalát Horváth Gergely, a Petőfi Rádió hajdani vezetője, a Kultúrfitnesz című műsor vezetője biztosítja, aki a hazai könnyűzenei élet sztárjaival az adott lemez koncepciójáról, háttértörténetéről beszélget.

A B32 Galéria és Kultúrtér valamint a Fülesbagoly blog által szervezett programsorozaton nagy hangsúlyt fektetnek a hangzásra is. A bakeliteket az Audio-Technica LP5 lemezjátszóján pörgetik, és kimondottan ezekre az alkalmakra a hallgatóságot körbeépítik Trevis Audio hangfalakkal, melyek valósághűen adják vissza az eredeti hang minőségét és dinamikáját.

A Lemezjátszó  estjeire a belépőjegy 500 forint, kapható a b32.jegy.hu oldalon.

Beatles, Sgt. Pepper’s, Bors őrmester, Lemezjátszó, Horváth Gergely, B32 Galéria, Petruska András

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek