A Magashegyi Underground idei első fellépése

2014. február 06.  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Tavaly megjelent, Tegnapután című albumukat a kritikusok és a közönség is nagyon szerette. A lemezről kimásolt mindhárom sláger – Álmatlanság, Árnyék, Esőnap – volt a hónap legjátszottabb dala a Petőfi Rádióban. Idei első koncertjük Tatabányán lesz.

A Magashegyi Underground idei első fellépése

"Sokan értik úgy, hogy a Tegnapután lemezünk nőiesebb lett, mint az Ezer Erdő – mesélte Bocskor Bíborka – Mi nem gondolkodtunk szétválasztóan, az érzéseket, érzeteket szerettük volna kibontani egy-egy dal formájában. Mint énekes tolmács, ha a nagyon alapértelmezett dimenzióból nézzük, akkor mondhatjuk, hogy a mérleg oldalát a nőiség oldalára húztam. Annyira azért nem konceptuális a lemez, hogy a  dalok egy dramaturgiai ívet kövessenek, legtöbb dal ugyanazt a vég előtti pillanatot próbálja kibontani, értelmezni, megtalálni, az Eső című dalban is ez történik, az utolsó előtti pillanatról szól, ennek az immanens tragédiájáról, arról a pillanatról, amikor az ember rádöbben, hogy valami nagyon nagy értéket veszít el végérvényesen, és tudja, hogy ez az ő felelőssége. Ezt a kemény érzetet szerintem még erőteljesebbé teszi az általunk választott könnyedebb hangulatú dallamvilág. Összefüggés annyi van benne, mint az életben a dolgok közt.

2014. február 8. 21 óra

Roxxy Music Cafe (2800 Tatabánya, Győri Út 1/A, )

 


 

 

Szólj hozzá!


Az Avenged Sevenfold lemondta nyári turnéját!

Az Avenged Sevenfold lemondta nyári turnéját!

Az észak-amerikai turnén a Three Days Grace és a Prophets of Rage kísérte volna el az együttest, de orvosi utasításra visszamondták a koncertsorozatot.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Chester Benningtonnak üzent a Linkin Park halálának évfordulóján

Bennington tavaly július 20-án hunyt el. A gyászoló család és barátok rá emlékeznek a szomorú évfordulón.

Nem Queen-imitátorokat keresnek, hanem egyedi produkciókat: Q-Faktor

Q-Faktor címmel negyedik alkalommal rendezik meg a Queen Zenei Tehetségkutató Versenyt. A jelentkezési határidő július 31., a döntő szeptember 1-jén lesz.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek